Tizenkét nap után, a vadonban találtak rá egy eltűnt amerikai nőre

Vágólapra másolva!
Tizenkét nap keresés után találtak rá egy 24 éves kaliforniai nőre, aki a barátaival kempingezett a kaliforniai Nevada City közelében. A nő úgy döntött, hogy egyedül megy haza, de aztán nyoma veszett. Csaknem két hét után találtak rá.
Vágólapra másolva!

A 24 éves Esmeralda Pineda három barátjával táborozott a kaliforniai Nevada City közelében, amikor augusztus 25-én este azt mondta nekik, hogy egyedül megy haza Sacramentóba. Reggel, amikor felébredtek, a fiatal nő nem volt sehol, a keresésére indultak, de 

nem találtak arra utaló nyomot, hogy kijutott volna a kanyonból, ahol tábort vertek.

A keresésbe mentőcsapatok is bekapcsolódtak, kutyákkal, hőkamerával keresték a nőt, de nem volt egyszerű dolguk, mert nagy és sziklás terepet kellett átkutatniuk. 

A nőre végül 12 nap keresés után bukkantak rá a kanyon tetején. Mire feljutott, elfogyhatott az ereje, 

kiszáradt és amikor rátaláltak, mozogni is alig tudott.

A mentők szerint csoda, hogy egyáltalán túlélte a kalandot. Pinedát végül helikopterrel vitték kórházba, sérüléseinek mértékéről nem közöltek részleteket. 

Nemrég egy amerikai férfi tévedt el a kaliforniai hegyekben és 10 napig bogyókon élt, hogy túlélje. Ugyancsak túrázás közben veszett nyoma egy férfinak a Magas-Tátrában a napokban, de a férfit csak holtan találták meg a mentők.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!