Ahogy az Origo is beszámolt róla, Izrael felrobbantotta a Hezbollah-terroristák személyhívóját, több ezer sérült és sok halott van. A libanonban tömegesen felrobbantott személyhívók után egyre több jel utal arra, hogy az akció mögött az izraeli külföldi titkosszolgálat, a Moszad állt.
A halottak között van egy 8 éves kislány és egy 11 éves fiú is - közölte az egészségügyi miniszter. Elmondása szerint a szemsérülés a leggyakoribb,
a kórházakban eddig 460 szem- illetve arcműtétet végeztek el, és több sérültnek amputálni kellett valamelyik ujját vagy karját.
Az áldozatok között civilek, ezen belül egészségügyi dolgozók is vannak - tette hozzá. A kedd esti jelentések még kilencre tették a halálos áldozatok számát.
A nagy teher alá került libanoni egészségügy megerősítésére Irán szerdán több orvoscsoportot is elindított Libanonba. Irak gyógyszereket küldött. Nagy szükség van véradományokra is, ezért Bejrút déli részén tábori kórházat állítottak fel a véradók fogadására. Libanonban az évek óta tartó pénzügyi válság és a nemzeti valuta óriási mértékű leértékelődése miatt egyébként is nehezen fenntarthatók már az állami intézmények,
számos kórház és egyéb egészségügyi intézmény nem kapja meg a szükséges gyógyszereket és a felszerelést.
Az áramkimaradások és az üzemanyaghiány miatt gyakran a gyógyszerek megfelelő tárolása sem biztosítható. A kórházakban nincs elég munkaerő, ami intézménybezárásokhoz vezetett. Sok beteg számára még az alapellátás sem biztosított.
Szulejmán Harun, a libanoni kórházszövetség vezetője kijelentette: a kórházak túlterheltek, a legtöbb sérültnek azonnali beavatkozásra lett volna szüksége, de sokaknak szerdáig várniuk kellett erre, pedig az orvosok éjszaka is dolgoztak.
A robbanások után a kórházak mind a 12 műtője megállás nélkül dolgozott,
hogy el tudják látni a sérülteket - írja az AP News.
Sok sérült a Hezbollah síita milícia tagja. A Libanonban jelentős befolyással bíró, Irán-barát Hezbollah Izraelt tette felelőssé a történtekért, és közölte, hogy a zsidó állam "méltó büntetést fog kapni gyilkos agressziójáért".
Korábban arról is írtunk, hogy a libanoni robbantásban használt személyhívókat egy budapesti cég gyárthatta. A termékek tervezését és gyártását teljes egészében a budapesti cég végzi - áll egy tajvani cég közleményében. Megszólalt a robbanó csipogók gyártásával vádolt magyar cég vezetője. A budapesti cég vezérigazgatója megerősítette, hogy cége együttműködött a tajvani Gold Apollóval. Amikor azonban a csipogókról és a robbanásokról kérdezték, azt mondta:
Nem mi gyártjuk a csipogókat. Mi csak közvetítők vagyunk. Azt hiszem, félreértésről van szó.
A tajvani gazdasági minisztérium szerdán közölte, hogy a Gold Apollo 2022-től 2024 augusztusáig 260 ezer csipogót exportált, elsősorban európai és amerikai piacokra. Közleményükben azt írták, hogy nem érkezett korábban jelentés az említett termékekkel kapcsolatos robbanásokról, és nincs nyilvántartás arról, hogy a vállalat közvetlenül Libanonba exportált volna személyhívókat.