Fordulat a Kísértésben, a legbiztosabb pár került veszélybe - videó

Vágólapra másolva!
Újabb meglepetéseket tartogat a TV2 legújabb realityje, amiben az eddigi legbiztosabb lábon álló kapcsolatok is veszélybe kerültek. A Kísértés teszi a dolgát, ahogy a kísértők is, most az egyik legstabilabb pár férfi tagja tett meglepő nyilatkozatot a menyasszonyáról.
Vágólapra másolva!

Szinte mindenkit sokkolt a ceremónia után, amikor visszatértek a villába, és minden páros egyre feszültebben figyeli a másik villában lévő párja viselkedését. Dusánnak is végig kellett nézni, ahogy menyasszonya is egyre jobban belebonyolódik a viszonyba Mátéval, akivel már csók is csattant közöttük. Most azonban váratlan helyről érkeztek a csípős megjegyzések, ugyanis a műsor eddig legstabilabbnak tűnő párja, Inge és Lóri kapcsolata is kezd elmérgesedni. Lóri is többször felszólalt, hogy Inge viselkedése nem tetszik neki, viszont végül nagyon durva monológot mondott mindenki előtt menyasszonyára.

A Kísértés egyik kísértője, Anna
 A Kísértés Annája is nagyban közrejátszik abban, hogy Lóri és Inge kapcsolata megromlott
Fotó: TV2

 

Megkértem a kezét, de amikor megkértem, akkor sem voltam száz százalékig biztos benne, hogy ez a jó döntés, és én ezt akarom.

A kérdésemre a választ, amiért jöttem, megkapom" - magyarázta határozottan Lóri a kamerák előtt, ami valószínűleg egyáltalán nem tetszene Ingének, ha megtudná, hogy mi volt Lóri véleménye a lánykérés idején.

Sokan aggasztóan figyelik, hogy vajon meddig fajul el a kapcsolatuk, ugyanis az eredeti párosok közül már csak ők azok, akik együtt vannak, és még nem csalták meg egymást.

Nincs rajta a gyűrű... Most ez vagy véletlen, vagy egy jel, hogy szakítottak?!"

- tette fel a kérdést a Kísértés egyik nézője a videó láttán, és arra gondolt, Inge talán már szakított is Lórival. 

"Lehet, hogy csak elfelejtette felvenni. Én nagyon remélem, hogy együtt maradnak, ők a kedvenceim!" - válaszolta valaki az előbbi kommentre.

Mindenki nézze a műsort, és kiderül, hogy mi lesz

 - idézi a Ripost Inge üzenetét, amivel túl sok mindent nem árult el arról, hogy milyen fordulatot vesz a kapcsolata jegyesével.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!