A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Ma Újhold lesz a Mérleg jegyében. Ami a fogyó Holdnál elkezdődött, újholdkor éri el csúcspontját: a test méregtelenítő és tisztítókészsége. Ezen a napon a test rendkívül hatékonyan szabadul meg a mérgektől és salakanyagoktól. Érdemes a mai napra zöldség-vagy gyümölcsnapot beiktatni, a várt hatás nem marad el. Ha rossz szokásainkat sutba akarjuk dobni, ez a nap a legalkalmasabb kezdet szinte minden más napnál. Ez ugyanis a legmegfelelőbb nap a rossz szokásoktól való megszabaduláshoz. Ha például abba akarjuk hagyni a dohányzást, érdemes újhold napján elkezdeni.

A Hold-Merkúr együttállás hatására érzelmeink és hangulataink uralják racionalitásunkat. Fordítsuk ezt a pár órát arra, hogy inkább információkat gyűjtünk, az esetleges döntéseket pedig később hozzuk meg. Most könnyebben ki tudjuk fejezni érzéseinket, különösen a nők irányába. Ne vesztegessük azonban időnket jópofáskodásra vagy fecsegésre, nehogy megfeledkezzünk az igazán fontos ügyekről. Ez nem a legalkalmasabb pillanat döntések meghozására, de most megfigyelhetjük, miként érzünk bizonyos dolgok iránt, és ezt a tudást majd később hasznosíthatjuk.

Szexhoroszkóp sms-ben
Segítsünk kellemesebbé tenni a ma estét? Ha akarod, sms-ben elküldjük neked, hogyan csábítsd el szíved választottját.



A Nap-Hold együttállás hatására kapcsolataink kellemesnek ígérkeznek, különösen a nőkkel - főleg, ha nem tartunk saját érzelmeinktől. Alkalmas pillanat, hogy megvitassuk viszonyunkat szeretteinkkel. Érzelmeink ma jobban előtérbe kerülnek, és ez esélyt ad jobb megértésükre. Ha őszintén és bátran szembe tudunk nézni velük, jelentős változás veheti kezdetét lelki szinten. Belső békénk és biztonságérzetünk kisugárzik minden kapcsolatunkra.

Szeretne személyre szabott horoszkópot? Az alábbi oldalon elolvashatja, hogy mit tartalmaz a rendelésre készített horoszkóp és hogyan lehet elkészíttetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!