Otthoni szépségkúra

Vágólapra másolva!
Bőrünket nemcsak drága krémekkel vagy kozmetikai kezelésekkel tehetjük fiatalosabbá és ragyogóvá, hanem otthon összeállított gyümölcs alapú készítményekkel is. Az alábbi öt különböző testápoló szer hozzávalóit leginkább a piacon szerezhetjük be.
Vágólapra másolva!

Sokféle, a konyhában vagy a kamrában fellelhető gyümölcs, olaj, tejtermék alkalmas bőrápolásra. Ezek a kincsek nemcsak akkor tesznek jót, ha elfogyasztjuk őket, de a bőrt is megszépítik, kisimítják, hidratálják, ránctalanítanak, és felfrissítenek.
A házilag készített bőrápoló szerekre is igaz, hogy allergizálhatnak, akárcsak a bolti készítmények. Mindenképpen próbáljunk ki belőle egy cseppnyit az alkar belső bőrén, hagyjuk fenn 20 percig, és ha a bőr bepirosodik, akkor ne használjuk.


Trópusigyümölcs-maszk
Amely kisimítja a ráncokat, és felfrissíti a bőrt

Szükséges: 1 csésze friss ananász, fél csésze friss papaja (zöldebb), 2 evőkanál méz.

A gyümölcsök gazdagon tartalmazzák az alfa-hidroxy-savakat (AHA), melyek hatására könnyel eltávolítható a bőr felső elhalt hámrétege, a bőr könnyebben vesz fel vizet, és fokozódik a kollagén termelődése is, így a bőr feszesebb, fiatalosabb lesz. Az AHA kisimítja a bőrt, tonizálja, így az apróbb ráncok kevésbé szembetűnőek.(Az eleinte apró, majd mélyebb ráncok kialakulásának legfőbb oka a bőr kollagén és víztartalmának vészes csökkenése.)
Az ananász és a papaja is gazdag AHA-raktár, természetes enzimjeik lehámlasztják a bőr felső, elhalt rétegét, így a méz hidratáló hatása érvényesülhet.
Elkészítés: az ananászt a papajával turmixoljuk össze, adjuk hozzá a mézet és jól keverjük el. A letisztított arcbőrre vigyük fel a keveréket, a szemkörnyéki érzékeny területet hagyjuk ki. Maximum öt percig hagyjuk fenn, érzékenyebb bőrűek kevesebb ideig, majd mossuk le hideg vízzel. Kenjük be bőrünket nappali krémmel. Hetente csak egyszer alkalmazzuk ezt a pakolást.


Jojoba-grapefruit éjszakai ápolókrém
Amely ápolja a száraz bőrt, simává teszi

Szükséges: 3 evőkanál jojobaolaj, 3 csepp grapefruitolaj vagy -eszencia, 1 grapefruit.

A grapefruit gyümölcssavakat tartalmaz, a jojobaolaj pedig pótolja a bőr hiányzó zsírjait, és simává teszi azt.
Keverjük össze az olajakat, és tegyük félre. A grapefruitot hámozzuk le egy krumlihámozóval, úgy, hogy csak a héjat szedjük le a gyümölcsről, a fehér része maradjon a gyümölcsön.
A lehámozott héjat tegyük bele az elkevert olajba, nyomkodjuk le, hogy teljesen ellepje, és hagyjuk a keveréket állni egy napig hűvös helyen. Másnap vegyük ki a gyümölcs héját az olajból, egy kanál segítségéven jól csavarjuk ki, hogy egy csepp olaj se vesszen kárba. Tegyük a kész olajat jól záródó üveg tégelybe.
Ezt az olajat éjszakára kenjük fel az arcra. Reggel alaposan mossuk le arcunkat, mert a grapefruit akárcsak a többi citrusféle fényérzékeny anyag, így napsütés hatására elszíneződéseket okozhat a bőrön.


Zsíros éjszakai krém a nyak száraz bőrére
Amely elsimítja a nyak bőrének ráncait

Szükséges: 1 evőkanál lanolin, 2 evőkanál kakakóvaj, 2 teáskanál extrafinom olíva olaj, fél teáskanál E-vitaminos olaj (patikából).

Az olívaolaj és a lanolin (amely a gyapjúfeldolgozás mellékterméke) nagyon könnyen felszívódik a bőrbe és hatékonyan ápolja azt. Az E-vitamin fontos bőrvédő, lassítja az öregedés folyamatait.
Ezt a kezelést nem ajánljuk zsíros bőrre.

Keverjünk el minden hozzávalót egy üvegedényben, majd mikrohullámon hevítsük 45 másodpercig olvadásig. Jól keverjük el a krémet, majd hagyjuk kihűlni. A krémet tároljuk jól záródó üveg tégelyben.
A krémet közvetlenül tusolás vagy fürdés után érdemes használni. Így a krém megakadályozza, hogy a bőrből a víz elpárologjon. Fürdéskor hidratálódik a bőr, és ha ezzel a zsíros krémmel közvetlenül utána bekenjük, akkor az természetes gátja lesz a víz távozásának. Masszírozzuk be a nyakat mogyorónyi krémmel éjszakára.
Ez a krém mennyiség kb. 4 hónapra elegendő, tartsuk hűvös, száraz helyen.

Zöldtea-fürdő
Amely megnyugtatja az érzékeny bőrt

Szükséges: fél csésze zöldtea-levél, fél csésze zabliszt.

A zöld tea kítűnő tonizáló és egyben bőrnyugtató hatású, különösen egy zöldteás fürdő egy feszült nap után. A zabliszt keményítői pedig az érzékeny bőr megnyugtatását, kezelését teszik lehetővé. Fürdés közben pedig érdemes elfogyasztani egy csésze zöld teát, amelynek katekin- és polyfenoltartalma segíti a szerzetre káros szabadgyökök lekötését.
A zöld tea jótékony hatásairól bővebben

A tealevelet keverjük el a zabliszttel és tegyük muszlin zacskóba, kössük meg, és akasszuk fel a csapra úgy, hogy ha megengedjük a kádba a vizet, akkor rajta keresztül folyjon át. Ne használjunk forróvizet, csak meleget. 10-15 percig fürödjünk, közben relaxálhatunk, majd lufta szivaccsal dörzsöljük át a testünket. Végül tusoljunk le langyos vízzel.


Mézes, tejes testpakolás
Amely felfrissíti és megnyugtatja a száraz bőrt, és amely pakolás Kleopátra kedvence is volt

Szükséges: kb. 6 liter tej, 2 csésze méz, 1 régebbi nagyobb méretű lepedő, amelyet kisebb csíkokra szabhatunk, nejlonzsák, fürdőlepedők.

A méz hidratáló, és a tej (a tejsav miatt) hámlasztó, bőrmegújító hatása együttesen érvényesülnek és így simává, ápolttá varázsolják a bőrt.

A tejet keverjük el a mézzel egy nagy fazékban és kezdjük el melegíteni, de csak addig, amíg az első buborékok megjelennek a folyadék tetején. Vegyük le a tűzről és tegyük bele a tejbe a lepedőcsíkokat, vigyázzunk, hogy ne égessük meg magunkat. Fedjük le az edényt és hagyjuk állni 5 percig.
Egy ágyat terítsünk le nagyméretű nejlonnal, majd fürdőlepedővel, vagy ha az ágyat nem tudjuk becsomagolni, akkor "ágyazzunk" meg a földön vagy a fürdőkádban. A langyosra hűlt tejből vegyük ki a lepedőcsíkokat, csavarjuk ki és tekerjük magunkra, egészen a nyakunktól a bokánkig. Feküdjünk le, és takarózzunk be fürdőlepedővel vagy takaróval. Pihenjünk így 15-20 percig, amíg a csíkok teljesen ki nem hűlnek. Végül tusoljunk le és kenjük be bőrünket hidratálókrémmel.

Hargitai Anett

Ajánlat
Nincs kedve otthon szépülni, szeretne inkább egy kellemes hétvégét, ahol az egész teste és a lelke is felfrissühet?
Wellness-ajánlatok országszerte
A Danubius-lánc termál- és gyógyszállodáiban gazdag wellness- és fitneszajánlatok várják a pihenni, megújulni vágyó vendégeket.

Korábban

Otthon elkészíthető természetes pakolások
Bőrünk őrei: olajok, vitaminok, növényi kivonatok
A szép bőr diétája
Luxus a bőrápolásban

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!