A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

Ascoti derbi pompás kalapbemutatóval

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A brit alattvalók többsége szerint a sznob felső tízezer pofavizitjének nyilvánított Royal Ascot lóversenyek megnyitó napján Anna hercegnő lánya, Zara Phillips hercegnő volt a legpompázatosabb különös fejfedőjével. Zara, kedvese, Richard Johnson zsoké karján érkezett a megnyitóra, aszimmetrikus virágmintás koktélruhában, kalap gyanánt pedig egyetlen hatalmas fehér virágot viselt a fején. A folyton megeredő eső ellenére a 21 éves hercegnő a lehető legnagyobb feltűnést keltette, és már senki nem a rossz időre, hanem őrá figyelt. Úgy tűnik, idén a virágviselet a módi, mivel többen is a meghívott hölgyek közül virágbukéval díszített kalapokat rejtettek esernyőik alá. A királyi lóverseny megnyitójáról nem hiányozhatott a brit uralkodó sem, aki egy nyitott hintóban érkezett férje, Edinburgh hercege, és két fia, Károly herceg és Wessex hercege társaságában.

Az ascoti derbi ruhaviseleti előírásait évek óta szigorúan betartatják a rendezők. Még a közrend tagjai is megpróbálnak legszebb ruháikban megjelenni, farmerben, pólóban, rövidnadrágban tilos belépni. Az uraknak vagy öltönyt, vagy nyakkendőt és zakót kell viselniük. A hölgyek közül nagyon sokan viselnek kalapot, mintha fel akarnák venni a versenyt a királyi páholy hölgyeivel, pedig nekik nem lenne kötelező.

Forrás: [origo]Forrás: EPA


A királyi páholyba meghívott urak csak szürke vagy fekete öltönyben és kalapban léphetnek be a királyi különítménybe, a hölgyek kosztümöt vagy koktélruhát viselhetnek, és kalappal kell fedniük fejüket. 1970-ben némileg feloldották a ruhaviseleti szabályzat szigorát azzal, hogy a nadrágkosztümöt is engedélyezték a hölgyeknek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!