Apám nem engedi, hogy segítsek neki

Tisztelt Doktor Úr!

Olyan problémával fordulok Önhöz, amely már évek óta foglalkoztat, de egyedül nem tudom megoldani. Férjem, akivel megosztottam a problémát, próbált segíteni, de nem hozott eredményt.
Kezdem az elejéről. Csodálatos gyermekkorom volt, öcsémmel és szüleimmel éltünk, bár mindig elég szűkös anyagi körülmények között, de a szeretet mindezt pótolta. Még középiskolás koromban is láttam a szüleimet, hogy megölelték egymást napközben "csak úgy". Szerintem ez adja egy gyereknek a legnagyobb biztonságot. Apám hihetetlenül sokat játszott velünk, rengeteget nevettünk, télen zenélt, nyáron fociztunk stb. Azt hiszem mindent megkaptam szüleimtől, ahhoz, hogy most 26 évesen és persze később kiegyensúlyozott, felelősségteljes és boldog életet élhessek. Tudok örülni minden apróságnak, látom az élet igazi értelmét. Ez eddig mesébe illő.
A probléma akkor kezdődhetett, ahogy öcsém és én kollégiumba kerültünk, ezzel persze még nagyobb anyagi terhet róva a szülőkre. Az élet kezdett megváltozni. Apám zárkózott lett, elég sűrűn az italhoz nyúlt. Elvesztette a lelkesedést, nem tudta feldolgozni, hogy a kb. 20 éve épülő háza még mindig nincs rendben, ő mint családfenntartó nem tud eleget tenni kötelezettségeinek. Kialakult benne egy olyasmi, hogy "'minden jó, ahogy van". Anyám persze rengeteget veszekedett vele, amiért elhagyta magát, ez csak tetézte a dolgokat. A következő nagy megpróbáltatás akkor érte, amikor én férjhez mentem, a férjem elismert szakember, elég sokat keres.( Tőlünk semmiféle anyagi támogatást nem hajlandóak elfogadni.) Ez egy jó nagy adag kisebbségi érzést alakított ki benne. Persze nagyon büszke rá és a gyerekeire is. Kis unokáját is nagyon szereti, sokat játszanak együtt, rábízom a gyereket, mert tudom, hogy ez neki fontos, és jólesik, de egy kis kétség mindig van bennem. Sajnos az ital egyre nagyobb szerepet játszik az életében. Enni is nagyon sokat eszik, nagyon túlsúlyos, gondolom, ez is pótcselekvés. Valahogy gyengének látom az apámat, ez borzasztó érzés. Az orvosi vizsgálat szerint a mája nincs rendben, erős diétára lenne szükség, és persze abbahagyni az italt.

Nemrégen volt egy nagy beszélgetésünk kettesben, ahol sírtam, és elmondtam neki, szeretném, ha az én gyerekeim is megkaphatnák tőle azt, amit annak idején én, és hogy nagyon félek, hogy valami baja lesz. Azt mondta, ne féljek, nem lesz semmi baj, de valahogy azt éreztem, azt gondolja én (mi) nélküle is teljes életet tudnánk élni. Ez persze egyáltalán nem igaz. Szakemberhez vinni lehetetlen, orvoshoz is csak azért ment, mert a munkahelyén kötelező. Amikor iszik, nagyon elutasító vagyok vele, egyszerűen nem tudom tolerálni. Anyámmal is elég csúnyán beszél néha, ezért szintén szoktam szólni. Általában hétvégén találkozunk. Arra kértem legalább akkor ne igyon, de ez nem sikerült.
Nagyon szeretnék tenni valamit, de nem tudom, hogy mit. Attól félek, hogy egyszer csak késő lesz. A gyomrom máris görcsbe rándult, én vagyok, akinek segítenie kell, anyám sem tudja a dolgokat külső szemlélőként figyelni.

Kérem szépen a segítségét!