A Postáson kívül még egy magyar csapat van, amely mindkét Euroliga-együttesünket legyőzte ebben a szezonban: a Szolnok gárdája. A Pécset vasárnap a bajnokságban egyetlen ponttal, a GYSEV-et két hete, a Magyar Kupában.
"Amikor a nyáron ide szerződtem, azt kértem, én választhassam ki a játékosaimat" - mondta Tapodi Péter, a csapat vezetőedzője, nem mellékesen Meszlényi legjobb barátja. "A vezetőség erre megteremtette a lehetőséget, s ezek után, ha valami nem sikerül, csak magamra vethetek, hiszen ezek a lányok a szó szoros értelmében az én játékosaim."
"Mivel Szolnokon korábban gyakorlatilag csak a férfi kosárlabda létezett, nincs is könnyű dolgom bevinni a női szakágat a köztudatba, bár a Pécs ellen már 1800 ember töltötte meg a csarnokot. Négy külöföldi játékosunk közül a két center, a 197 centis jugoszláv Ana Popovic és a 192 centis új-zélandi Gina Farmer már tavaly is itt játszott, Andzsela Dzselmis Pécsről érkezett, Katrina Hibbert pedig ausztrál, aki egy amerikai egyetemen végzett. Mellettük három magyar, Szélesy Judit, Németh Erzsébet és Radnóty Krisztina alkotja a szűkebb hetes törzsgárdát, sajnos, Nyírő Bea sérülése óta nincs több bevethető emberünk. Végső célunk a negyedik hely, bár én is hallottam Meszlényi Robi barátom és csapata szenvedéseiről. Azon az áron nem akarunk dobogóra kerülni, hogy az egyik vetélytársunk megszűnik."