Vágólapra másolva!
A Cornexi-Alcoa és a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapata viszonylag verhető ellenfelet kapott a nemzetközi kupákban. A fehérváriak a francia Dijon, a győriek a román Zilah ellen mérkőznek majd a negyeddöntőben. Nem járt jól a Dunaferr, amely az egyik legerősebb ellenfelet, az orosz AKVA Volgográdot fogta ki.
A Silcotub játékoskerete

kapusok: Tamás Teréz, Tolnai Szabó Talida
mezőnyjátékosok: Ana Carmen Buceschi, Simona Sanda, Daniela Crap, Ramona Petruta, Roxana Gatzel, Raluca Ivan, Alina Ileana Jula, Ana Maria Lazer, Corina Meiloiu, Daniela Morari, Aurica Valeria Motogna, Mihaela Sorina, Mihaela Viscreanu
edző: Gheorghe Tadici, Elena Tadici



A csapat legnagyobb sikerét 1996-ban érte el, amikor a City-kupában a norvég Gjerpen IF Skien ellen idegenben lőtt több góllal (23-15, 19-27) elhódította a serleget. Győzelmének érdekessége, hogy az ukrán Galicsanka Lvov, a lengyel EB Start Elblag és az ukrán Kubany Krasznodar mellett a negyeddöntőben a Győri Keksz ETO-t búcsúztatta (29-17, 18-21). A csapat 1992-ben EHF-kupa elődöntős volt, a KEK-ben háromszor (1994, 1998, 2001) jutott a négy közé, 1994-ben éppen a Spectrum-FTC verte ki a hazai 23-13-nak köszönhetően, míg a 2001-2002-es szezonban a BL-ben a Zaporozsje és a Larvik mögött végzett a csoport harmadik helyén.

Kézilabdahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=24100

Idén a csapat a KEK-ben kapott lehetőséget, s előbb a portugál Juventude Desportiva do Lis együttesét verte kettős győzelemmel (31-14, 27-15), majd ugyanezt megtette a török Anadolu Universityvel is (27-15, 30-22). A csapat egyébként nem lehet ismeretlen a magyaroknak, hiszen augusztusban, Dunaújvárosban járt a Dunaferr-kupán, akkor a Herz-FTC 35-33-ra, a Dunaferr 29-28-ra tudta csak legyőzni. A csapat legeredményesebbje Ramona Farcau és Valeria Motogna volt.

Nyolc között az ETO/sport/csapat/kezilabda/20030222nyolc1.html?pIdx=1
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!