Ami a többi kupát illeti: a Ferencváros női együttese 14 gólos előnnyel utazik Görögországba, s ennek elégnek kell lennie. A találkozót szombaton, 18 órai kezdettel játsszák, a két játékvezető Kárpátaljáról érkezik az ukrán Fegir, Stegura kettős személyében.
A héten edzőcserén átesett Cornexi-Alcoának maximálisan oda kell figyelnie, hogy kicsikarja a továbbjutást az első összecsapáson 28-22-re nyerő osztrák Wiener Neustadt ellen. A Farkas Józsefet váltó Szabó Edinának ez lesz élete első nemzetközi találkozója a kispadon. Az osztrák együttes a Hypo nélküli alapszakaszban jelenleg a második helyen áll, négy mérkőzéséből négyet nyert, a legjobb gólszerző a jobbszélső Laura Fritz 30 góllal, Prok Beatrix eddig 16-szor volt eredményes. A szombaton 16 órakor kezdődő találkozót a német Ehrmann, Künzig kettős dirigálja.
A KEK-ben a férfiak között a kupaújonc Csömörnek egyáltalán nem reménytelen a helyzete, hiszen négygólos hátrányt kell ledolgoznia az ukrán Portovik Juzsnijjal szemben. A honi ligában kilencedik helyen álló újonc vezetőedzője, Adorján Gábor nem véletlenül volt elégedett a 24-20-as vereséggel, a szakember szerint akár kisebb is lehetett volna a végső különbség. Ha sikerül semlegesíteni az odavágón tizenegy gólt szerző Komogorodszkit, akkor megtörténhet a bravúr... A találkozót szombaton, 17 órakor játsszák, a bíró a macedón Sarajlic, Vukusic kettős lesz.
Az EHF-kupában a Győri Tento ETO KC férficsapata a litván Akademikas Kaunast látja vendégül szombaton és vasárnap (mindkét meccset a cseh Novak, Skruzny kettős fújja), a hazai pálya miatt a Tóth-tanítványok az esélyesebbek.