A dán szupercsapat, a Slagelse FH hivatalosan is bejelentette, két és fél éves szerződést kötött az orosz Lada Toljatti válogatott irányítójával, Irina Poltorackajával.
A hír már hetekkel korábban felröppent, a jól értesültek tudni vélték, az orosz klub éppen emiatt nem játszatta a klasszist a Bajnokok Ligája-mérkőzéseken. Az igazsághoz hozzátartozik viszont, hogy Poltorackaja komoly térdsérüléssel bajlódik, így egyáltalán az is kérdéses, az idei bajnokságban be tud-e mutatkozni a dán szurkolóknak.
A csapat januárban már szerződtetett egy külföldit, a csődbe jutott német TV Lützellinden horvát beállósa, Maja Mitrovic személyében. Ugyancsak a Slagelséhez kapcsolódó információ, hogy a nyáron minden bizonnyal a klubhoz igazol a GOG Gudme válogatott játékosa, Rikke Hörlykke is.
A dán ligában egyébként nagy a jövésmenés, az Ikast/Bording román balátlövője, Narcisa Paunica kétéves szerződést kötött az Aalborggal, de a szezon végén távozik Isabel Blanco és Trine Jensen is. Dán források tudni vélik, a nyár legnagyobb ikasti fogása az a Grit Jurack lesz, aki egy éve éppen ettől az együttestől ment haza Lipcsébe.
Erősíteni készül Siti Eszter együttese, az FCK is, az EkstraBladet szerint a viborgi Leila Lejeune vagy Katrine Fruelund lehet a csapat új átlövője.
Pálinger Katalin és Radulovics Bojana nagy fölénnyel nyerte meg azt a választást, amelyet a macedón Kometal Szkopje nőikézilabda-csapatának szurkolói honlapján írtak ki, eldöntendő, ki volt 2003 legjobb játékosa.
Minden bizonnyal a magyar szurkolók szavazói kedvének is köszönhetően a voksok 29 százalékát a Dunaferr kapusa kapta meg, megelőzve a bajnok átlövőjét, Radulovicsot (29 százalék), a harmadik a dán Slagelse szerb kézise, Bojana Petrovic lett 16 százalékkal.
A mindössze 549 szavazat közül még az ukrán Olena Cigica (14 százalék), a román Luminita Dinu (7), a norvég Mia Hundvin (2), a szlovén Natalia Gyerepaszko (2), a dán Line Daugaard (1) és a francia Stephanie Cano, Valerie Nicolas kettős (1-1) kapott néhányat.