A Miskolc Városi Sportközpont felújítása miatt novembertől a 30 km-re lévő Tiszaújvárosban játssza le összes szezonbeli hazai mérkőzését a Diósgyőr nőikosárlabda-csapata. A bajnoki negyedik helyezett klub - amely edzéseit továbbra is a megyeszékhelyen, egy egyetemi és egy gimnáziumi teremben tartja - várhatóan jövő nyáron költözhet vissza otthonába.
A DKSK idénynyitó prezentációján, amely egyben kibővített elnökségi ülés is volt, elhangzott: a 2004/2005-ös évadban 171 millió forintra rúg a költségvetés, melyből 121 a szponzoroktól érkezik. Ami a célkitűzéseket illeti, a vezetőség az NB I-ben euroligás helyre, a Magyar Kupában a legjobb négy közé, míg az Európa-kupában a negyeddöntőbe várja az együttest.
A csapat hétfőn felkészülési mérkőzést játszott az Euroliga-résztvevő szlovák Delta Kosice ellen, és 93-48-ra diadalmaskodott. A hazaiak legjobbjai a nyáron érkezett lett Leva Kublina (19 pont), az amerikai Rochelle Luckett (15) és szerb-montenegrói Ana Jokovic (12), illetve Fodor Csilla (14) voltak.