Négygólos győzelmet aratott a jól védekező Debrecen a vendég francia Metz ellen a női EHF-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
EHF Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Debrecen - Metz (francia) 20-16 (10-6)
A franciák meglepetésre csupán tíz játékost neveztek az összecsapásra, noha 14-et lehetett volna.
Lehengerlően kezdett a Debrecen, a hetedik percben már 3-0-ra vezetett, amikor is időt kért a Metz, amely aztán a tizedik percben szerezte első találatát. A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült. Egy kimaradt hétméteres ellenére is nőtt az előny, negyedóra elteltével 5-2 volt az állás.
A folytatásban valamelyest feljavult a Metz védelme, így állandósult a 2-3 gólos különbség. A debreceniek időt kértek, és nagy rohanásba kezdtek, ám védelmük továbbra is stabilan zárt. Sikerült 10-5-re ellépni, ám még a pihenő előtt szépített a fáradó francia csapat.
A második félidőt is nagy lendülettel kezdte a DVSC, amely egy emberelőny alatt fokozatosan elhúzott 13-7-re. A Metz taktikát váltott, agresszívebb lett, és megkezdte a felzárkózást. A következő ötperces szakaszt 4-1-re nyerte a rivális, így megint szoros lett az állás (14-11), ráadásul Szűcs büntetőt hibázott.
A továbbiakban sem sikerült hatékonyan támadni, és Ajaguin vezérletével a szinte cseresor nélkül játszó vendégek 16-14-re feljöttek. A vendégek ásza fáradhatatlanul rohamozott, és a túloldalon Sopronyival vívott lőpárbajt.
A hajrában Csáki maradt higgadt - no meg a végül kilenc találatig jutó Ajaguin -, így a Debrecen csak négygólos előnnyel utazik a jövő vasárnapi, várhatóan óriási csatát hozó visszavágóra.