Az osztrák hokibajnokság bővítése - azaz az Alba Volán-Fevita, valamint az Olimpija Ljubljana felvétele - miatt idén nem kerül megrendezésre az Interliga. Ez nem csak a minőségi összecsapások hiányát, hanem a mérkőzésszámok csökkenését is előrevetíti, éppen azért az Újpest vezetői keresik annak lehetőségét, hogy a klub játékosai minél több tapasztalatot és nemzetközi rutint szervezve, a magyar bajnokság mellett, egy másik nívós sorozatban is megmérettessenek.
"Mivel idén nem lesz Interliga, kevesebb mérkőzés vár a játékosokra, mint az előző szezonban. Azért, hogy a nemzetközi mércét tartani tudjuk, kerestük, keressük annak lehetőségét, hogy erős csapatok ellen, minél több játéklehetőséghez jussanak a játékosaink, illetve nemzetközi rutinra tegyenek szert. Így vetődött fel a szlovák I. ligába való indulás lehetősége, amelyre beadtuk a nevezésünket. A végleges döntés június 12-én várható a szlovák ligaülésen, ahol mi is részt veszünk. Ekkor dől el, hogy tudunk-e ott indulni, illetve össze tudjuk-e egyeztetni a magyar és a szlovák bajnokságot. Az indulásunk tehát nem csak azon múlik, hogy elfogadják-e a nevezésünket. Amennyiben sikerül összeegyeztetni a két bajnokságot, a hazai tartalékbajnokságban biztosan nem indulunk" - nyilatkozta az Újpest honlapján Joós Zoltán szakosztályelnök.