Tiszta fekete, fehér vagy kék a rögbi színe

Három szín a legnagyobb favorit a pénteken kezdődő 6. rögbi-világbajnokságon, ahol a húsz csapat közül a győztes mintegy másfél hónap küzdelem után emelheti magasba a William Webb Ellis-trófeát. A házigazda franciák mellett a címvédő Anglia reménykedhet a győzelemben, de valószínűleg minden második rögbirajongó szerint az All Blacks, azaz Új-Zéland válogatottja a legnagyobb esélyes.

Ausztrália bizakodva nézhet a vb elébe: megszorongatták a Gazellákat Dél-Afrikában, 2004 óta először megverték a tiszta feketéket. Úgy tűnik, a tolongásba visszatért az erő, a és a védekezésük is szilárd ismét. Kivételes eredménnyel bírnak a vb-ken, hiszen rajtuk kívül nem nyert senki kétszer (1991, 1999), legutóbb pedig mindkét döntőst legyőzték. A 2003-as döntőt Sydneyben, hosszabbítás után vesztették el, Jonny Wilkinson fantasztikus akciógólja révén (20-17 oda). Ugyanakkor Wales mögött harmadikok lettek 1987-ben, és Angliától kaptak ki 1995-ben a nyolc között.

Legjobb játékosuk furcsa mód a ligarögbiből váltott a hagyományos diszcplínára: Lote Tuqiri, amikor éppen nem az éjszakában mulatozik, csodás erejű faltörő kos. De ott van Matt Giteau is, centerként vagy irányítóként egyaránt nagyszerű, továbbá a szintén bikaerős Stirling Mortlock, a csapatkapitány, aki nem a legjobb rúgó, de mégis szeret odaállni. Legendás századosuk, a nyitójátékos George Gregan héthetes franciaországi tartózkodást remél: neki száz válogatott meccse után igazi ajándék lenne a döntő, vagy a végső győzelem.

Ha Angliát kapják a nyolc között, továbbmennek, Új-Zéland ellen a négyben már megállnak.

Fentről lefelé: a repülő Habana, a megállíthatatlan O'Driscoll, az ádázül küzdő argentinok és olaszok

Dél-Afrika kétszer elpáholta a második csapattal felálló angolokat júniusban, de aztán jöttek a feketék, majd újabb két Tri-Nations vereség. Namíbia kapott tőlük százat, de azért az nem túl nagy érdem. 1995-ben első nekifutásra, hazai pályán nyerték eddigi utolsó vb-címüket (az apartheid miatti kizárást követően örök élmény marad, ahogy Nelson Mandela Gazella-mezben, a csapatkapitány - és afrikaans - Francois Pienaarral együtt emeli a trófeát). Ausztrália hosszabbításban ejtette ki aztán őket a négy között, míg legutóbb már a nyolcban összefutottak Új-Zélanddal: ocsmány leégés lett a nagy alkalomból, miután a feketék nem ismertek kegyelmet: 29-9, köszönhetően jó pár edzői hibának.

A legnagyobb sztárjuk manapság Bryan Habana, aki 25 válogatott meccsén 17 célt szerzett (és kiállt egy gepárddal futni áprilisban - az ellenfél nyert, de legalább sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy kihalás fenyegeti a nemes fajt). Brutális a második soruk: Bakkies Botha híres arról is, hogy szeret az ellenfelek szemébe turkálni, de Victor Matfielddel a világ egyik legkeményebb tolongásának lelkét adják.

Ha megelőzik Angliát a csoportban, akár döntőig mehetnek, és ott...

Írország formáját nehéz kiszámítani. Tavaly ősszel még azt rebesgették, hogy ők lesznek a vb titkos esélyesei - hát lehet, de elvesztették a Hat Nemzetet tavasszal, aztán jött két kínos vereség Argentínában, hogy legutóbb kikapjanak Skóciában, és szorosan (az ellenfél szerint csalással) verjék csak Olaszországot. Minden idők egyik legnagyobb rúgója, Ronan O'Gara mellett a csapat legfontosabb játékosa, a csapatkapitány, a center Brian O'Driscoll. Csodás ütemváltásokra, ördögi testcselekre képes, áttörési képessége kivételes, és a célközelt kevesen érzik nála jobban. "Nincs értelme úgy csinálni, mintha meglennénk nélküle. Nem. Sem a támadásunk sem a védekezésünk nem olyan úgy, mint amikor itt van" - mondta róla a szövkap, Eddie O'Sullivan.

Mivel ők az egyetlenek a nagy nyolcasból elődöntős szereplés nélkül, itt lenne az ideje. Csakhogy ott van a "halálcsoportban" Argentína.

Argentína, amelynek nincs elég nemzetközi meccse, mert sem a Tri-Nations, sem az európai hatok nem akarnak bővíteni. Pedig tavaly ősszel Angliában és Olaszországban is nyertek, mielőtt egy (1!) ponttal kikaptak Franciaországban. Aztán jöttek hozzájuk az írek, zakókért. Bizony, az egykori 44-szeres válogatott center, Marcelo Loffreda minimum nyolc közé várja a csapatát, és mindenképpen maradandó emlékkel távozna, mielőtt felveszi a munkát Leicesterben, hat év kapitánykodás után.

A Pumák mindig ott vannak a vb-n, de csak egyszer, 1999-ben jutottak negyeddöntőbe, mégpedig emlékezetes találkozón, éppen Írország ellen: 21-9-re vezetett az ellenfél, de a végeredmény 28-24 lett a kék-fehéreknek. Négy év múlva aztán ki más, az írek ütik el őket megint a továbbjutásról, még pedig egy egypontos sikerrel. A nyitó (vagy ha úgy tetszik, tolongás-összekötő) Agustin Pichot jól emlékszik, hogy szétesett a csapata kétpontos vezetésnél. Az argentin rögbi arca tíz éve van jelen a nemzetközi színtéren, és 33 évesen még mindig kulcsjátékos. Az ifjabbak közül a szintén Franciaországban profiskodó Juan Martin Hernandez (avagy a Mágus) a legfontosabb játékos - tízes akar lenni, de klubjában is full-backet, 15-öst játszik, ám mindenki tudja, hogy fantasztikusan lát a pályán, és csodás áttörései vannak. Egyébként az ír Leinster sztárja, Felipe Contepomi a standard irányító, de lehet, hogy jobb, ha kimegy 12-esnek, hiszen a májusban sebészként doktorált 30 éves játékmester gyakran elveszíti a fejét, és eltűnik a pályán, ha nyomás alatt tartják. A tolongásban a még csak 24 esztendős Juan Manuel Leguizamon (beceneve "A Spanyol" a Gladiátor után) a legnagyobb harcosuk. A támadóik egyébként is elég félelmetesek, és ráadásul mind Európában profik - egy komplett csapatra való argentin játszik a francia ligában, és a keretbe csak hat játékos jött otthonról.

Loffreda szereti hangoztatni, hogy az északi bírók ellenük vannak, és ha megnézzük, milyen borzalmas sorsolási rendszer az, ahol a Pumák csak a 3. kalapban vannak, lehet némi igaza. Azért ha a házigazdákkal a nyitómeccsen nem is sikerül bírniuk, az íreket ezúttal elkaphatják, és akkor a nyolc között vannak.

Wales négy vereséggel kezdte a Hat Nemzetet idén, aztán meggyőzően nyert Anglia ellen, de tőlük borzalamasan (62-5-re) kikapott a második csapatuk augusztusban. A kapitány nem nagyon lehet büszke: eddigi 15 meccséből csak Gareth Jenkins csak négyen vezetett győztes csapatot. Ugyanakkor újonnan feltűnt irányítócsillaguk, James Hook szinte mindenben Dan Carter hasonmása: megvan benne a lendület, kitűnően lát, és sosem ideges, amikor rúgni kell. Ha megkapja a 10-es mezt a veterán Stephen Jones ellenében, a vb lehet a nagy kiugrás a számára. Van még egy célgépük is Shane Williams személyében: ugyan gyakran szeret egyénieskedni, de az apró termetű szélső eredményei rácáfolnak a modern rögbi átkára, tudniillik, hogy most már mindenki izomkolosszus lehet csak: páratlan testcselei és gyorsasága révén 29 célt szerzett 46 válogatottság alatt, ami önmagáért beszél. Aztán ott van a világ egyik legjobb nyitója, Dwayne Peel - szóval, kinn semmi gond nincs. De honnan lesz labdájuk? Wales örök problémája, hogy nem elég konzisztens a tolijuk, de ha felülkerekednek magukon, és az angolokat kapják a nyolc között, még a négyben is lehetnek. Igen ám, de ahhoz meg kéne verni Ausztráliát...

Olaszország viszont óriás reményeket táplálhat. Végre-valahára kiléphetnek az örökös kiesők köréből, szinte biztos a továbbjutásuk a csoportból - csak Skócia állhatja útjukat, de ellenük már Edinburgh-ban is nyertek idén (a Hat Nemzetben először diadalmaskodva külföldön). St. Etienne tehát számukra felér egy döntővel. Idén legyőzték Walest, megszorongatták Angliát, aztán nyertek Uruguay ellen, kikaptak Argentínától, megverték Japánt, és végül úgy győztek ellenük az írek, hogy a győztes cél nem volt cél, és ráadásul időn túl esett (ez az olasz olvasat). Kapitrányuk, Pierre Berbizier elhagyja őket a vb után - a volt francia válogatott játékosként volt a seregszemle döntőjében 1987-ben, 1995-ben pedig már edzőként vezette őket elődöntőbe, most pedig hazatér majd, miután az olaszokat a rögbi élvonalába emelte.

Furcsamód az Azzurri legnagyobb előnye a fegyelem: a csapatkapitány Marco Bortolami maga a brutális testbe zárt lángelme - aki, mivel mérnöki diplomája van, a Ferrari Forma-1-es csapatánál szeretne majd elhelyezkedni - fanatsztikusan vezeti a tolongást, amelyben az argentin születésű Martin Castrogiovanni is nagyon nagy sztár: Angliában ő volt az év játékosa, és pillérként mindössze a harmadik a világon, aki egy meccsen három célt szerzett (a fidzsi Sevaro Walisoliso és a francia Christian Califano tette ezt előtte). Az olaszok ötödjére kerülnek egy csoportba Új-Zélanddal, így meglepetést csoportgyőzelemmel nem okozhatnak (eddigi mérlegük ellenük 0-5, 37-272-es pontaránnyal), de a nyolc között a franciák dolgát megnehezíthetik.

Eddig tehát kilenc versenyzőnk van nyolc helyre, így Skóciát majdnem leírhatjuk. Csak majdnem, mert bár idén csak két győzelmük van (Wales ellen a Hat Nemzetben, és az írek ellen augusztusban), azért mégiscsak ők a bátor skótok. Ott van például a világ egyik legkeményebb harmadik sorosa, Jason White, aki több mint félévnyi kihagyás után vérszomjasan tér vissza. Gyilkos szerelései világhírűek, de kissé egyedül marad, ha sztárszemlét tartunk a skótoknál, ráadásul az előző szezon vége botrányosra sikerült odahaza: egy profiklub megszűnt, egy másik perbe szállt a szövetséggel, amely végül átvette az Edinburgh irányítását a vállalkozótól. Mindenesetre könnyen lehet, hogy megszakad a vb-sorozatuk: mindig továbbmentek a csoportból, hogy aztán gyorsan kiessenek. A kulcsmomentum az olaszok elleni meccs lesz: el tudják-e felejteni a tavaszi első hét percet, amely után a vendégeik három céllal mentek?