Pénteken, a britek elleni meccset követően egy jobb kedvű Pat Cortinával futottunk össze az öltözőből kifelé jövet, mint egy nappal korábban.
- A hírek szerint nagyon dühös volt a románok elleni meccset követően...
- Igen, így történt. Nagyon bosszantott.
- Miért, mi volt a baj?
- Megengedhetetlen, ahogy a csapat játszott. Az nem volt válogatott, játékosaim nem voltak méltóak a mezre. Önbecsülés és hit nélkül nem lehet pályára lépni, nem voltak olyan tökös gyerekek, amilyennek megszoktuk őket. Sajnos úgy játszottak, ahogy Miskolcon Norvégia ellen, szerencsére most nyertek.
- A britek elleni csatát hogyan értékeli?
- Az már férfimunkának számított. Elaludtuk az elejét, de a második és a harmadik harmadban úgy hokiztunk, ahogy kell. A legjobb meccsünk volt. Ellenfelünk a két harmadban két-két kapura lövést könyvelhetett el összesen, ez önmagáért beszél.
Pat Cortina kiáll a játékosaiért, de ha kell, akkor keményen kritizál
- Elégedett a második hellyel?
- Ezt csak a japánok elleni találkozó után jelenthetném ki. Mert mit ér a második hely, ha szombaton például tíz góllal kikapunk? Semmit!
Információink szerint az együttes a feljutásért 20 millió forintot kapott volna, de a második helyért járó 10 millióért sem kárhoztatják majd a szövetséget hokisaink.