Vágólapra másolva!
Papíron akár az is előfordulhatott volna a 2007-2008-as magyar jégkorong-bajnokságban, hogy három aktuális bajnokcsapat is részt vesz a küzdelemsorozatban. Például, ha az Alba Volán megnyerte volna az osztrák ligát, valamelyik csíkszeredai csapat a román aranyérmet, egy magyar együttes pedig a hazai pontvadászatot. Erre a szélsőséges szituációra persze már semmi remény, hiszen a Volán nem jutott be az EBHL rájátszásába, de két bajnok még így is lehetséges. Vajon hogyan?

Szerda délután a magyar jégkorong-bajnokság csapatainak részvételével tartott ligaülésen eldőlt, hogy milyen párosítások szerint zajlanak a negyeddöntő mérkőzései. Az alapszakasz első helyén végzett Dab.Extra.hu automatikusan bejutott az elődöntőbe, ahol a fennmaradó 6 csapat párosításából továbbjutó 3 ellenfelét várja.

Az alapszakaszt második helyen záró HC Csíkszereda gárdája a Miskolci JJSE együttesét választotta, mely párosításban mind a 6 találkozót a csíkiak nyertek az alapszakasz során.

A tabella harmadik helyére befutó SC Csíkszereda az FTC-Érsekújvár együttesét választotta, amely párosításban az alapszakasz során szintén "söpört" a csíki egyesület, de a 6 győzelemből 3-at a zöld asztalnál szereztek. Ennek a párosításnak a különlegessége, hogy amennyiben szükség van 3. találkozóra, azt is Csíkszeredában tartják majd meg.

A negyedik helyre került Újpesti TE már nem választhatott, hiszen az ő neve mellé az egyetlen fennmaradó egyesület került, az Alba Volán. Ebben a párosításban 5 győzelmet szerzett az Újpest a Volán második csapata ellen, de pénteken árnyaltabb képet kaphatunk az erőviszonyokról, hiszen ekkor rendezik a hatodik találkozót, Székesfehérváron, ahol az Alba Volán várhatóan legerősebb összeállításában lép jégre.

A negyeddöntő programja:

2008.02.27., szerda

19.00*

HC Csíkszereda - Miskolci JJSE

2008.02.28., csütörtök

19.00*

HC Csíkszereda - Miskolci JJSE

2008.03.02., vasárnap

18.00

Miskolci JJSE - HC Csíkszereda

ha szükséges

2008.02.29., péntek

19.00*

SC Csíkszereda - FTC-Érsekújvár

2008.03.01., szombat

17.30*

SC Csíkszereda - FTC-Érsekújvár

2008.03.02., vasárnap

19.00*

SC Csíkszereda - FTC-Érsekújvár

ha szükséges

2008.02.27., szerda

19.00

Újpesti TE - Alba Volán

2008.02.28., csütörtök

19.00

Újpesti TE - Alba Volán

2008.03.02., vasárnap

18.00

Alba Volán - Újpesti TE

ha szükséges



* helyi idő szerint

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!