Vágólapra másolva!
Nem sikerült ledolgoznia hatpontos hátrányát a magyar nőikosárlabda-válogatottnak, amely az Európa-bajnoki pótselejtező rájátszásának visszavágóján hazai pályán, Sopronban is kikapott Németországtól, így elbukta az Eb-szereplés lehetőségét.

Első negyed:

A mérkőzést a magyar csapat kezdte, miután a feldobásnál elhozta a labdát, a magyarok kezdőötösében nem volt ott Honti Kata. Egy-egy elhibázott támadás után Breitreiner triplájával a németek szereztek vezetést (0-3). Horti Dóra egy büntetőt elrontott, egyet csak bevarázsolt (1-3), majd Fegyverneky bravúros egyéni akcióval egyenlített (3-3). A 3. percben Krivacsevics duplájával itt az előny (5-3). Richter büntetőkkel egyenlített (5-5).

Az 5. perc elején Krivacseviccsel szabálytalankodott Breitreiner, a kispad sportszerűtlen hibát reklamált, a magyar center mindkettőt bevágta (7-5). Majd ismét Breitreiner ütött oda, ezúttal Hontinak, ő sem hibázott (9-5). Jól megy a büntetőzés, Fegyverneky is beszórt kettőt (11-5), majd egy gyors pontváltás során Vajda is beköszönt (13-7).

A nyolcadik percet Fegyverneky duplája vezette be (15-7), Richter két, Greunke egy büntetővel faragott a hátrányon (15-10), majd Austmann szerzett labdát (15-12). Richter ugyan triplát szórt, de Austmann ellen támadó hibát ítéltek, Fűrész büntetett (17-12). 70 másodperccel a negyed vége előtt Menz egy büntetőt értékesített, az első tíz perc 17-13-as magyar előnnyel zárult.

Második negyed:

Fegyverneky-duplával folytatódott a pontgyártás (19-13), majd Vida rohant végig a pályán (21-13). Három buta német támadás után Bastian Wernthaler dühösen időt is kért, csapatát pedig átállította zónavédekezésre. Greunke ezúttal mindkét büntetőjét bedobta (21-15), Fűrész triplával válaszolt (24-15). Ismét Greunke következett, aki ügyesen szabadult meg őrzőjétől, közelről nem volt nehéz bedobnia a ziccert (24-17).

Honti csupán egy büntetőt dobott be, nem úgy Bär, aki triplával hozta feljebb csapatát (25-20). A több percig tartó pontszünetet Gläser unta meg (25-22), Székely Norbertnek nem is maradt más választása, mint időt kérni. A 17. percben Gläser középtávolról is kosarat szerzett (25-24), a kilencpontos előny szépen elolvadt. Sőt, Richter faulttal együtt betalált, majd a büntetőt is beszórta (25-27).

Megzavarodott a magyar csapat, a 12-1-es német rohamor Krivacsevics egy árva büntetője sem tudta megállítani. Bär újabb duplájával háromra nőtt az előny (26-29), Honti két büntetővel faragott a hátrányon (28-29).

Bär újabb pontjait követően Fegyverneky homályt dobott, de Horti összeszedte a labdát, faulttal együtt betalált, büntetővel pedig egyenlített (31-31). 19 másodperccel a negyed vége előtt Krivacsevics dobott két pontot - Wernthaler időt kért. A negyed utolsó pontjait Richter büntetőből dobta (33-33).

Szünet.

Harmadik negyed

Eladott magyar labdával folytatódott a mérkőzés, Koop jól centerezett (33-35). Krivacsevics egyenlített (35-35). Őrült rohanás és sok hiba tarkította a játékot, a bírók sem mindig álltak a helyzet magaslatán. Vajda duplájával ismét a magyarok vezettek (37-35), Bär szép tempóval egyelített (37-37).

Székely Norbert a negyed közepén időt kért, mert a csapat idegesen, kapkodva játszott. A megszerzett labdákat nem sikerült megbecsülni, a távoli dobásokkal sem volt szerencsénk. Fűrész negyedik személyi hibáját Austmann két büntetővel büntette (37-39). Szécsi szép centertalálatát követően védekezésben lemaradt Greunkéről (39-41)., Bär két büntetőjével már négyre nőtt a németek előnye (39-43). Semmi sem sikerült, Koop dupláját követően Székely ismét időt kért (39-45).

Horti a kettőből csupán egy büntetőt dobott be (40-45), Greunke és Gläser szép duplát dobott - az utolsó negyed előtt 40-49 állt az eredményjelzőn.

Negyedik negyed:

Az első pontot Breitrener dobta (40-50), Raksányi okos alapvonali betöréssel duplázott (42-50). Greunke két büntetőből csak az elsőt dobta be, de támadólepattanót szerzett és újabb két dobást harcolt ki (42-53). Mentálisan fáradt el a magyar együttes, nyoma nem volt az ötletes támadójátéknak - Fegyverneky középtávolija végre becsusszant (44-53).

Nyolc perccel a vége előtt Horti két büntetőt beszórt (46-53), Austmann megverte lábbal Hontit (46-55), majd két büntetőt is értékesített (46-57). Hat perccel a vége előtt Vajda két büntetőt kihagyott, reménytelen a helyzet. Bär újabb duplájával már 13 közte (46-59), Székely Norbert ismét időt kért.

Öt perccel a vége előtt Fegyverneky két büntetőt bedobott, majd labdaszerzés után Honti ziccere ült (50-59). A lendületet két Richter-büntető törte meg (50-61), Vajda ugyanebben a műfajban válaszolt (52-61). Kühn sem rontott (52-63).

Az utolsó három percben már nyugodtan labdázgathatott a német válogatott, biztossá vált, két mérkőzés alapján jobb, így kivívta az Eb-szereplés jogát.

Honti triplát szórt (55-63), Bär után Fűrész is kipontozódott, Richter pedig tizenegyedik büntetőjét sem rontotta el (55-65). Az utolsó percben Kühn dobott kosarat, a németek végül 67-56-ra nyertek, és kettős győzelemmel jutott ki a lengyelországi Eb-re.

Korábban:

Egy mérkőzésnyire van a lengyelországi Európa-bajnoki szerepléstől a magyar nőikosárlabda-válogatott, amely Németország ellen vív oda-visszavágót. Az első mérkőzésen a németek jó hajrával 59-53-ra győztek, így hatpontos előnyből várhatják a folytatást.

Székely Norbert együttese a soproni pótselejtezőn Hollandia, Ukrajna, Finnország és Bulgária legyőzésével az első helyen végzett, a másik ágról meglepetésre a németek léptek tovább, megelőzve az előzőleg esélyesebbnek tartott olaszokat és szerbeket.

"Továbbra is azt mondom, amit előzetesen, hogy ötven-ötven százaléka van mindkét gárdának a továbbjutásra" - mondta Székely Norbert, aki az [origo]-nak úgy fogalmazott: "Egész Európát tekintve a spanyolok, a franciák és az oroszok kiemelkednek, az utána következő csapatok közül viszont bárki legyőzhet bárkit. Ehhez csak megfelelő felkészülés, akarat, elán és hit kell"

Jó hír, hogy Honti Kata felépült, így pályára tud lépni a mérkőzésen. A párharc győztese utazhat a jövő szombaton kezdődő lengyelországi Eb-re.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!