Vágólapra másolva!
Csoportelsőként egyenes ágon az elődöntőbe jutott a magyar férfivízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon, miután 9-7-re legyőzte a görög csapatot. A csoport utolsó meccsén a magyar együttes a hatos leggyengébb tagjával, Törökországgal találkozik hétfőn 14.30-kor.

Vízilabda-Eb, A csoport:
Magyarország - Görögország 9-7 (2-1, 4-2, 2-3, 1-1)
gól:
Kásás, Biros, Varga Dénes, Varga Dániel, Kiss G. (2), Katonás, Madaras, illetve Teodoropulosz (2), Miralisz (3), Afrudakisz.

A múltban nem egyszer törtek már borsot a nemzeti együttes tagjainak orra alá a görögök, akik nyerni ritkán tudtak ugyan, de játékromboló stílusukkal meg-megkeserítették a magyar diadal ízét, olykor kínkeservessé téve a sikert. A szombati, eindhoveni találkozó azonban abba a sorba illett bele, amelybe a simán kivívott magyar győzelmek tartoznak.

Az első még nem, a második magyar támadás azonban már magyar góllal ért véget: Kásás Tamás rafinált távoli ejtése a kapufáról pattant be (1-0). Majd - miután a görögök büntetőt rontottak - a magyar ötméterest Biros Péter magabiztosan pattintotta a kapuba (2-0). Teljes létszámnál nem igazán tudtak mit kezdeni a magyarokkal, legfőképpen a kapuban kiválóan kezdő Baksa Lászlóval a görögök, akik végül az első negyed hajrájában emberelőnyből szépítettek (2-1).

A következő nyolc perc második fórját már kihasználta a rivális (2-2), Hárai Balázs centerezése azonban büntetőt ért, amelyet Varga Dénes értékesített (3-2). Maga a játék - már csak a szoros emberfogás következményeként is - adós maradt a szépséggel, a látvány helyett a küzdelem dominált, de ebben is jobb volt a Kemény-csapat, Kiss Gergely például egy kibrusztolt, míg Katonás Gergő egy remekül kidolgozott helyzet befejezéseként vette be az ellenfél kapuját (5-2). A görögök ismét csak a hat az öt elleni játékban tudtak gólt szerezni (5-3). A hasonló válasz még a nagyszünet előtt érkezett: Madaras Norbert okosan lőtte ki a jobb alsó sarkot (6-3).

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Baksa László parádésan védett

A harmadik negyedben - a négy magyar ellenében kapott - nyolcadik emberelőnyüket sem tudták kihasználni a görögök, akiknek utána a védekezésben is akadt figyelemkihagyásuk, amit Varga Dániel hatásos bombával büntetett (7-3). Azért csak betaláltak ők is (7-4), majd - átmenetileg csapkodóvá vált, kölcsönös rontások jellemezte játék után - fórból még közelebb férkőztek Kásásékhoz (7-5). Sőt egy magyar előnygól után - szerzője a lövőcselek szériáját bemutató, és a magyar csapatból elsőként duplázó Kiss volt - akcióból tudtak újfent felzárkózni (8-6).

Az utolsó negyed - Kásás első osztályú passzát követően - Biros góljával rajtolt (9-6), okkal harsant fel a nézőtérről a "szép volt, fiúk" rigmus, amely - amint az utóbb kiderült - nemcsak a gólnak, hanem a végül 9-7-es magyar győzelemnek is szólt.

Újabb sikerével már a legjobb négy között van a magyar válogatott, amely számára a csoportmérkőzések lezárásaként a hatos leggyengébbje, a török csapat következik hétfőn.

"Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk. A görögök megpróbáltak lebénítani minket és sok fontos emberelőnyt kiharcoltak így. Mi elég tompán támadtunk, ezért nem lőttünk annyi gólt, amennyit szoktunk vagy amennyit lőhettünk volna" - összegzett Kemény Dénes szövetségi kapitány a győzelmet követően.

Forrás: MTI/Kovács Anikó
Kásás Tamás egy gólt szerzett


A csoport állása:
1. Magyarország 12 pont
2. Olaszország 9 (61-30)
3. Görögország 9 (51-29)
4. Macedónia 3 (36-43)
5. Hollandia 3 (36-54)
6. Törökország 0

Élő közvetítés:
Negyedik negyed

Négy másodperccel a vége előtt még gólt szereztek a görögök, de ez már semmin nem változtatott, a vége 9-7.

A magyar válogatott félgőzzel pólózva is simán vezet. Dicsérendő Baksa László teljesítménye, a kapus csapatunk legjobbja.

Biros negyedik lövéséből második gólját szerezte a zárónegyed második percében, ezzel ismét háromgólos a magyar előny (9-6).

Harmadik negyed

Kiss Gergő nem engedi felzárkózni az ellenfelet (8-5), amely a negyedet 3-2-re megnyerve végül csak feljön két gólra Afrudakisz találatával.

Miralisz mai harmadik, Teodoropulosz negyedik gólját megszerezve feljöttek a görögök 7-5-re.

Három percig kellett várni a negyed első góljára, amely talán a meccset is eldöntötte, hiszen a mieink szerezték Varga Dániel révén (7-3).

Második negyed

Immáron nemcsak jól védekezett, hanem jól is támadt a magyar csapat.

Milonakisz szépített (5-3), Madaras azonban egy pattintott lövéssel hamar visszaállította a háromgólos magyar vezetést (6-3).

Egy szépen kijátszott támadás végén Katonás közelről nem hibázott (5-2).

Emberelőnyben a Kemény-csapat, Kiss Gergely ballal a kapu bal oldalába bombázott (4-2).

Ötméterest kaptunk, Varga Dénes bevágta (3-2).

Szivóst kiállították két percre, Baksa görög lövést védett, majd Miralisz ellen a kapusunk is tehetetlen volt (2-2).

Varga Dénes elhozta a labdát a kezdésnél, a magyar akció végén Kásás nagy lövését sikerült kifognia a görög kapusnak.

Első negyed

Öt másodperccel a negyed vége előtt Kiss Gergő majdnem gólt érően fordult kapura.

Hárai-blokk és Baksa-védés után ismét megúsztuk, majd Teodoropulosz - emberelőnyben - nem hibázott (2-1).

Baksa nagyon jól védett, így hat perc után még nem állt gól Görögország neve mellett.

Biros jó csapatkapitányhoz méltón nem hibázta el a megítélt ötméterest, 2-0 ide.

Jól védekeztek a görögök, háromszor is blokkolták a magyar lövéseket.

A görögök büntetőt hibáztak, a csarnokban felharsant a "Ria, ria, Hungária!".

Madaras elhozta a labdát, de az első támadásból nem sikerült gólt szerezni. Aztán Kásás parádés ejtésével már a magyarok vezettek (1-0).

"Nagyon jól kezdtünk, a szombati meccsel a csoportban nyújtott teljesítményünket meg tudjuk koronázni, ha a görögöket legyőzzük. Viszont utána oda kell figyelnünk, hogy éber legyen mindenkinek a figyelme, az elszántsága, a harci kedve, mert aztán a világ legjobb csapatai ellen kell játszanunk a végjátékban" - nyilatkozta a találkozó előtt Kiss Gergely a vlv.hu-nak.

* * *

további eredmények, férfiak, 4. forduló:
B csoport:
Németország - Horvátország 10-9 (3-1, 4-2, 1-2, 2-4)
Szerbia - Románia 14-5 (3-0, 4-0, 3-1, 4-4)
Spanyolország - Montenegró 10-10 (1-2, 4-3, 3-3, 2-2)

Az állás:
1. Szerbia 12 pont
2. Montenegró 7
3. Horvátország 6 (41-40)
4. Németország 6 (45-45)
5. Spanyolország 4
6. Románia 0

Az 5. forduló hétfői programja:
Horvátország - Spanyolország 13 ó
Szerbia - Montenegró 16
Románia - Németország 17.30

A csoport:
Olaszország - Macedónia 15-5 (3-2, 2-1, 5-1, 5-1)
Hollandia - Törökország 12-7 (3-2, 6-3, 2-2, 1-0)

Az állás:
1. Magyarország 12 pont
2. Olaszország 9 (61-30)
3. Görögország 9 (51-29)
4. Macedónia 3 (36-43)
5. Hollandia 3 (36-54)
6. Törökország 0

Az 5. forduló hétfői programja:
Magyarország - Törökország 14.30
Macedónia - Hollandia 19 ó
Olaszország - Görögország 20:30

A csoportgyőztesek egyből az elődöntőbe jutnak. A második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak a négy közé jutásért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!