Óriásit esett Luka Mitrovic az OKK Beograd kosarasa a szerb bajnokság első mérkőzésén. A hazaiak játékosa a harmadik negyed befejezése előtt három perccel a félpályánál labdát szerzett, majd zsákolással fejezte be az akciót.
Azonban a lendület miatt nem talpra, hanem fejre érkezett, és mozdulatlanul az alapvonal mögött maradt. A játékvezetők azonnal jelezték, hogy nagy a baj, az orvosi stáb percekig ápolta az eszméletét is elvesztő játékost.
Mitrovicot kórházba szállították, de a csapat edzője, Vlade Djorovic szerint szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést.
"Luka a körülményekhez képest jól van, a jobb válla és a füle sérült meg, legalább egy hónapig nem számíthatunk rá" - nyilatkozta a szakember a szerb Blicnek. Djurovic hozzátette, hogy a KK Beovuk elleni, végül 80-72-re elveszített mérkőzésen még egy kosarasa megsérült: Strahinja Jovanovic térdszalag-szakadás miatt legalább fél évre kidőlt.