Hiába a vártnál nagyobb érdeklődés az atlétikai Eb iránt, a németek öröme nem felhőtlen. Szombatig, az utolsó előtti napig mindössze egyetlen aranyérmet szereztek, ráadásul annak tulajdonosa, Ingo Schultz magánélete sem nyerte el a házigazdák tetszését.
A világbajnoki ezüstérmes futó magabiztosan, meggyőző fölénnyel nyerte a 400 métert, majd a tiszteletkör után 50 ezer néző örömére nyakába borult barátnője, az egyik legjobb német úszónak számító Antje Buschschulte.
Úgy tűnt, tökéletes a kapcsolatuk, ráadásul Schultz a diadal után kijelentette: nem akar elmaradni barátnőjétől, aki a múlt heti berlini Eb-n két érmet (arany 4x100 vegyesen és bronz 100 háton) gyűjtött be és szeretné győzelemre vezetni a 4x400-as váltót is.
A sajtó máris új álompárról írt, ám az idill nem tartott sokáig. Schultz öt órával az Eb-siker után közölte Buschschultéval, hogy szakít vele. Arról egyelőre csak találgatás folyik, vajon mi állhat a hajnali két órakor a németek szállása előtt található parkolóban lejátszódott jelenet mögött, főleg, miután az elhagyott hölgy közölte: derült égből villámcsapásként érte, ami történt.
Jürgen Krempin, Schultz edzője nem kívánt tanítványa magánéletével foglalkozni. A németek mindenesetre egy újabb álommal lettek szegényebbek és attól tartanak, hogy a történtek erősen befolyásolják majd a 4x400-as váltó dobogós, netán győzelmi esélyeit.