A női teniszben mindenképpen rövidebb idényre lenne szükség, hogy a játékosok ne égjenek ki túl hamar, és a sérülések javarésze elkerülhető legyen. Ez a véleménye - csatlakozva több "előtte szólóhoz" - Mary Pierce-nek, a franciák sztárjának.
"Most egy évben tizenegy hónapot kell játszani, szerintem elegendő lenne nyolc is. Így több idő jutna a családra, a barátokra és velük a regenerálódás is könnyebben menne" - mondta. "Rá vagyunk kényszerítve, hogy sok tornán induljunk, mert csak így kapunk ranglistapontokat."
A 28 éves Pierce emlékeztetett rá, hogy a 2000-es esztendőt a harmadik helyen kezdte, majd megnyerte a Roland Garrost, de a US Openen vállsérülést szenvedett és két hónapra kidőlt a sorból. Aztán a háta fájdult meg, újabb hét hónap pihenő következett, aminek következtében kikerült az első kétszázötvenből is.
A mostani szezon sem indult jól a számára: a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokságon a második fordulóban kikapott, és nem jutott a legjobb harminckettő közé. Jelenleg a negyvenkilencedik helyen áll a ranglistán, ezen a héten a 2012-es nyári olimpia megrendezésére kandidáló indiai Hyderabadban lép pályára.