Lance Armstrong egymás utáni ötödik győzelme után kijelentette: hatodszor is megpróbálja megnyerni a Tour de France-t, hogy egyedüli csúcstartó legyen a világ legjelentősebb országúti kerékpáros körversenyén, habár tudja, riválisai egyre erősebbek, ő pedig egyre öregebb.
"Jövőre talán még szorosabb versenyt láthatnak a szurkolók, hiszen a mezőny évről évre kiegyensúlyozottabb. Mindenesetre csodálatos érzés olyan elitklubba kerülni, amelybe eddig csak Jacques Anquetil, Bernard Hinault, Eddy Merckx és Miguel Indurain volt" - mondta a hererákból felépült 32 éves klasszis, aki bevallotta, hogy ez volt pályafutása legnehezebb Tourja.
Armstrongnak egyébként a helyszínen gratuláltak a korábbi ötszörös bajnokok, kivéve Anquetilt, aki már eltávozott az élők sorából.
|
"Idén azért jöttem, hogy ezt a nemes ruhadarabot hazavigyem. Ezt sikerült teljesítenem. Hogy jövőre mi lesz? Egy biztos elindulok, s a célom is egyértelmű, de azt nem tudom, melyik együttesben folytatom a pályafutásom" - nyilatkozott a viadal egyetlen magyar indulójának, Bodrogi Lászlónak a csapattársa.
A centenáriumi Tour színvonalára jellemző, hogy Jean-Marie Leblanc versenyigazgató szerint az elmúlt húsz év legjobb versenyét izgulhatták végig a szurkolók.