A lengyel Mariusz Siudek és a bolgár Ivan Dinev immár 13. műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságán vesz részt, s ezzel megdöntötték a francia Alain Calmat 1954 és 1965, illetve a szovjet Irina Rogyina 1969 és 1980 között felállított rekordját.
Siudek és Dinev 1992-es, lausanne-i bemutatkozása óta egyetlen kontinensviadalt sem hagyott ki, bár előbbi párjával, Dorota Zagorskával a 2001-es Eb-t kénytelen volt már a rövidprogram után befejezni. Ezúttal azonban jobban megy a lengyel duónak, ugyanis a harmadik helyről várja a szerdai folytatást.
Dinev első Eb-jén, 13 esztendősen - a 15 éves kor alatti versenyzők indulását megakadályozó szabályt csak később vezették be - még a pályát körülvevő palánkon sem látott át, Siudek pedig akkor még Beata Zielinskával indult párosban.
Egyébként Dinevnek sem sikerült rosszul a budapesti fellépése, hiszen a férfiak hétfői selejtezőjének B csoportjából kilencedikként jutott tovább, s valószínűleg a 18:30-kor kezdődő rövidprogram után is benne lesz az első 24-ben, így a Budapest Sportarénába kilátogató szurkolók a csütörtöki kűr során is láthatják majd őt.