A sakkozás kilencedik világbajnoka, Tigran Petroszjan 1929. június 17-én Tbilisziben született, de mindig is örménynek vallotta magát. A negyvenes évek elején ismerkedett meg a sakkjátékkal, sakkszemléletére nagy hatással volt Nimzovics csodálatos könyve, "Az én szisztémám". Petroszjan 1950-től élt Moszkvában, egy évvel később nyerte meg először a főváros bajnokságát, 1952-ben már nagymesteri címet szerzett és ostromolhatta a világbajnoki címet.
Többszöri kísérletét 1962-ben koronázta siker, első lett a világbajnok-jelölt tornán és 1963-ban Mihail Botvinnik 12,5-9,5-ös legyőzésével világbajnok. Három évvel később Borisz Szpasszkijjal szemben 12,5-11,5-ös győzelemmel megvédte címét, hat döntetlen után megnyerte a hetedik és a tizedik összecsapást, de Szpasszkij a 13. és a 19. partiban aratott győzelemmel egyenlített. A hajrá is nagy izgalmakat hozott, végül a 20. és a 22. játszmát megnyerte Petroszjan, kihívója csak szépíteni tudott. Három évvel később ismét megmérkőztek egymással, 12,5-10,5-ös győzelemmel Szpasszkij elhódította a világbajnoki trónust.
Petroszjan 1958 és 1974 között kilencszer volt tagja sakkolimpián győztes szovjet válogatottnak, 1978-ban ezüstérmes. 1957-1983 között nyolcszor szerepelt az Európa-bajnok szovjet együttesben, Plovdivban játszott utoljára a szovjet válogatottban, akkor még senki sem gondolta, hogy a gyilkos kór megtámadja szervezetét, s ezt a játszmát Tigran elvesztette. Petroszjan 14 szovjet bajnokságon szerepelt, négyszer nyert bajnokságot. Nemzetközi egyéni sikereket a világ számos városában ért el. Gondos stratégiai elképzelésekkel megalapozott pozíciós stílusát sokan nem kedvelték. Szigorúan követte az állások logikáját, a logikus, helyes játékvezetésben hitt.
A FIDE a 2004-es esztendőt Petroszjan emlékévnek nyilvánította. Moszkvában júniusban rendezték meg a világnagyságokkal, Garri Kaszparovval és Lékó Péterrel megerősített örmény válogatott, és az indiai Viswanathan Anand vezette Világválogatott összecsapását. Az örmény együttes végül egypontos vereséget szenvedett, legjobbjuk Lékó volt hat partijából 4 ponttal, a szervezésben is kulcsszerepet vállaló Kaszparov 3,5-öt gyűjtött. A világválogatottban az orosz Peter Szvidler 4 ponttal járult hozzá a hat nemzet sakkozóiból összeállított csapat sikeréhez.
A sakkozás történetében először rendeztek csapatversenyt interneten, és nagy jövő elé néz a hasonló lebonyolítás. Az első helyre rangsorolt orosz válogatott tagjai Szentpétervárott, a franciák Párizsban, a kínaiak Pekingben, az örmények pedig Jerevánban ültek számítógépeik előtt. Az időkontroll a világbajnokságon is alkalmazott volt, 90 perc 40 lépésre és 30 másodperc bónusz, az időkontroll után még 15-15 percet kaptak a sakkozók és ekkor is 30 másodperc "jutalmat" lépésenként. A torna teljes díjalapja 55 ezer dollár volt, a meglepetésre győztes kínai válogatott tagjai 20 ezer dollárt oszthattak szét egymás között, a franciák 15, az orosz négyes pedig tizenkétezret.
A kétfordulós verseny első félidejét a kínai együttes félpontos előnnyel zárta. A második játéknapon a kínaiaknál az internetes összeköttetés rakoncátlankodott, ezt baráti négy döntetlennel oldották meg az oroszok elleni meccsen. A negyedik fordulóban az oroszok kiegyenlítették hátrányukat, de az ötödik játéknapon meglepetésre kikaptak a franciáktól, Lautier értékes győzelmet aratott Szvidlerrel szemben. A kínai együttes a záró fordulóban megőrizte egypontos előnyét, Szvidler hiába aratott villámgyőzelmet, a mezőny legalacsonyabb értékszámú sakkozója, Wang bástyavégjátékban feladásra kényszerítette Zvjagincevet.
A csapatok összeállításai és az egyéni eredmények:
Kína (2590): Bu (2615, 3/6), Ni (2611, 4,5/6), Zhang (2596, 2,5/6), Wang (2536, 4/6)
Franciaország (2627): Lautier (2682, 3/6), Fressinet (2640, 3/6), Bauer (2622, 4/6), Nataf (2565, 3/6)
Oroszország (2688): Szvidler (2735, 3,5/6), Drejev (2698, 4/6), Halifman (2669, 2,5/6), Zvjagincev (2650, 3/6)
Örményország (2626): Aronyian (2675, 2,5/6), Lputjan (2634, 0,5/6), Szargiszjan (2611, 3/6), Minaszjan (2581, 2/6).
A fordulók eredményei:
I. forduló: Örményország - Oroszország 2-2, Kína-Franciaország 2-2
II. forduló: Franciaország - Örményország 3-1, Kína-Oroszország 2-2
III. forduló: Oroszország - Franciaország 3-1, Kína-Örményország 3,5-0,5
IV. forduló: Oroszország - Örményország 2,5-1,5, Franciaország - Kína 2-2
V. forduló: Franciaország - Oroszország 2,5-1,5, Kína-Örményország 2,5-1,5
VI. forduló: Oroszország - Kína 2-2, Franciaország - Örményország 2,5-1,5
A végeredmény
Kína | Franciao. | Oroszo. | Örményo. | Pont | |||||
Kína | - | - | 2 | 2 | 2 | 2 | 2,5 | 3,5 | 14 |
Franciaország | 2 | 2 | - | - | 2,5 | 1 | 3 | 2,5 | 13 |
Oroszország | 2 | 2 | 3 | 1,5 | - | - | 2,5 | 2 | 13 |
Örményország | 0,5 | 1,5 | 1,5 | 1 | 2 | 1,5 | - | - | 8 |