Vágólapra másolva!
Rafael Nadal megszerezte pályafutása első keménypályás tornagyőzelmét, miután a 2,45 millió dollár összdíjazású montreali verseny fináléjában három játszmában verte Andre Agassit. A nők Los Angeles-i viadalán Kim Clijsters emelhette magasba a trófeát, a belga játékos Daniela Hantuchovát győzte le két szettben.

Nadal 1 óra 58 perc alatt győzte le az amerikait, ezzel pályafutása tizedik tornagyőzelmét aratta, ebből kilencet idén ünnepelhetett. Monte-Carlo és Róma után Montreal a harmadik helyszín, ahol a spanyol ifjonc győzelmével ért véget egy Mestersorozatba tartozó verseny. Nadal a döntő játszmában egymás után kétszer elvette Agassi adogatását, és innentől kezdve egyenes út vezetett a diadalhoz.

"Most már tudom, hogyan kell játszani keménypályán, és ez önbizalmat ad a US Open előtt" - nyilatkozta a hispán játékos. Agassi ellenfelét dicsérte, de kitért arra is, hogy látja még őt a kanadai közönség. "Nagyon jól mozog a pályán, annyira gyors, hogy nem csak eléri a labdákat, de sokszor védhetetlenül üti vissza azokat. Biztos, hogy visszatérek még ide, de lehet, hogy már csak nézőként" - mondta egy mosoly kiséretében a 35 éves amerikai. Cincinnatiben ellenben nem látja majd a közönség a kopasz fenomént, aki valószínűleg inkább rápihen a US Openre.

Nadalhoz hasonlóan Kim Clijsters is halmozza idén a trófeákat, a tavalyi évben sérülésekkel bajlodó belga teniszezőnő Los Angelesben idei ötödik tornagyőzelmét aratta. Clijsters nem kímélte a több mint egy év után újra döntőt játszó Daniela Hantuchovát, és mindössze öt játékot engedélyezett szlovák ellenfelének.

ATP-torna, Montreal (2, 45 millió dollár), döntő:
Nadal (spanyol, 1.) - Agassi (amerikai, 4.) 6:3, 4:6, 6:2

WTA-torna, Los Angeles (585 ezer dollár), döntő:
Clijsters (belga, 5.) - Hantuchova (szlovák, 9.) 6:4, 6:1

[origo]

Los Angeles-i tornagyőzelmének köszönhetően a tizedikről a 8. helyre jött fel a világranglistán Kim Clijsters. A listát változatlanul az amerikai Lindsay Davenport vezeti, míg a legjobban jegyzett magyar továbbra is Czink Melinda, ő jelenleg a 125.

WTA-világranglista (zárójelben a korábbi helyezés):
1. (1.) Lindsay Davenport (amerikai) 4475 pont
2. (2.) Marija Sarapova (orosz) 4452
3. (3.) Amelie Mauresmo (francia) 3808
4. (4.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 3218
5. (5.) Justine Henin-Hardenne (belga) 3069
6. (6.) Jelena Gyementyijeva (orosz) 2987
7. (7.) Serena Williams (amerikai) 2799
8. (10.) Kim Clijsters (belga) 2769
9. (8.) Venus Williams (amerikai) 2697
10. (9.) Nagyja Petrova (orosz) 2684
...125. (125.) Czink Melinda 293,25
...176. (175.) Nagy Kyra 187
...189. (191.) Szávay Ágnes 168,50
...190. (188.) Németh Virág 168,50
...195. (184.) Gubacsi Zsófia 163
...217. (223.) Kapros Anikó 141
...233. (233.) Kuti Kis Rita 124,25
...260. (259.) Mandula Petra 108,75

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!