A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
A magyar férficurling-válogatott mindkét mérkőzését megnyerte a holtverseny miatt rendezett rájátszásban, ezzel bekerült a legjobb négy közé a B osztályban a bázeli curling Európa-bajnokságon.

A Nagy György vezette alakulat a második vonal 2-es csoportjában a holland és az angol együttessel küzdött a második helyért. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a trió előbb közepet dobott - azaz az üres ház közepébe kellett a legpontosabban eljuttatni a korongot -, ennek alapján eldőlt, hogy az angol csapat a kiemelt. Ennél fogva szerda este a magyarok és a hollandok mérkőztek egymással, és előbbiek 8-5-re nyertek. Ezután következett csütörtök reggel a britek elleni mérkőzés, valamint a 12-6-os siker.

A folytatásban, csütörtökön 18 órától a B kategória 1-es csoportjának második helyezettje, a cseh válogatott lesz az ellenfél. A győztes csapat játszhat a két első helyezett, az olasz és az orosz alakulat vesztesével. Amelyik együttes azt a mérkőzést is megnyeri, feljut az élvonalba.

A Szekeres Ildikó vezérelte női csapat hasonló szakaszában jár a versenynek, vagyis ugyancsak két mérkőzést kell nyernie a feljutáshoz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!