Filippo Magnini, aki az úszó események rendre legnagyobb érdeklődéssel várt versenyében, azaz a férfi 100 m gyorson diadalmaskodott pénteken a margitszigeti Európa-bajnokságon, úgy véli, hogy a pekingi olimpián világcsúcs kell majd az aranyéremhez a klasszikus számban.
"Fogalmam sincs, ki nyerhet ott, hiszen még nagyon messze van. A mostani diadallal persze én is az esélyesek között leszek, akárcsak a szerdán 200 méteren győztes, egyben címvédő Pieter van den Hoogenband, illetve Ian Thorpe, akiről úgy hallottam, szintén rajthoz akar állni ebben a számban. Szerintem éppen a nagy rivalizálás miatt Kínában világcsúcs kell majd az aranyéremhez" - jelentette ki a sikere után szó szerint megkoronázott olasz klasszis, aki elárulta, hogy gyerekkori barátaitól kapta jól megérdemelt fejdíszét.
A világ- és Európa-bajnoki címvédőként rajthoz állt 24 éves Magnini 48.79 másodperces idővel csapott elsőként célba, ami 95 századdal gyengébb, mint van den Hoogenband sydneyi olimpián elért világcsúcsa, de egyéni legjobbjától is elmarad 67 századdal. Ennek ellenére különleges bravúrt hajtott végre a Széchy Tamás Uszodában, ugyanis 50 méternél csak hetedikként fordult, de fergeteges hajrájával viszonylag fölényesen győzött.
"A forduló után sikerült ritmust váltanom, ennek köszönhetően nyertem. Az utolsó métereken már éreztem, sőt tudtam, hogy első leszek. A magyar szurkolók egészen fantasztikusak voltak, nagyszerű hangulatot teremtettek, Olaszországban soha nem tapasztaltam ilyet" - mondta a verseny kapcsán Magnini, aki arra a kérdésre, örül-e van den Hoogenband legyőzésének, úgy válaszolt, a legfontosabb az volt, hogy nyerjen, de nem koncentrált külön senkire, ugyanakkor diadala csak értékesebb attól, hogy a holland versenyző is a vert mezőnyben volt.
Magnini a 100 m gyors mellett szintén aranyérmes lett a Margitszigeten a 4x100-as olasz gyorsváltó tagjaként, amikor is befutóként rendkívül emlékezetes produkcióval rukkolt elő, illetve harmadik lett 200 m gyorson, amelyet saját bevallása szerint azért nem nyert meg, mert fáradt volt. Éremkollekcióját még bővítheti a 4x200-as gyors- és a 4x100-as vegyesváltó tagjaként, ugyanakkor szerinte 50 m gyorson esélytelen. Utóbbi kijelentése a pénteki hajrája után némi derültséget okozott az újságírók körében...