Federer már a wimbledoni álomrekordot veszélyezteti

A selejtezőket követően hétfőn a főtábla küzdelmei is megkezdődnek Wimbledonban, a füves pályás tenisz Grand Slam-tornán. A címvédő és sorozatban négy alkalommal diadalmaskodó Roger Federer újabb bravúrra készül, feltett szándéka, hogy beállítja Björn Borg csúcsát. A hölgyeknél többesélyes a történet: a legesélyesebbnek Amélie Mauresmo, Justine Henin, Marija Sarapova, illetve Venus és Serena William számít.

Az első füves pályás teniszbajnokságot 1877-ben rendezték a wimbledoni All England Croquet and Lawn Tennis Club pályáin. A viadalon csak férfi egyesben rendeztek mérkőzéseket. A végső győzelmet Spencer Gore, egy harrow-i öregdiák szerezte meg. A nézők egy shillinget fizettek, hogy láthassák a finálét. A hölgyek 1884-ben csatlakozhattak a férfiakhoz: a viadalon összesen 13-an indultak és Maud Watson kisasszony bizonyult a legjobbnak.

A torna népszerűsége folyamatosan nőtt, ezért az ideiglenes lelátókat fokozatosan tribünök váltották fel. Az 1880-as években a nagyszerű ikerpár, Ernest és William Renshaw játékában gyönyörködhetett a publikum: a testvérpár 1881 és 1889 között egyesben és párosban összesen 13 bajnoki címet szerzett.

A századfordulón a bajnokság nemzetközivé lett: 1905-ben az amerikai May Sutton kisasszony volt az első tengerentúli játékos, akinek sikerült elhódítani a trófeát.

Az I. világháború alatt szünetelt a viadal, majd 1919-től új generációnak tapsoltak a sportág rajongói: a francia Suzanne Lenglen volt az első, aki az európai kontinensről érkezve újra megtörte a britek egyeduralmát.

A szervezők 1922-ben új helyre, a Church Roadra költöztették a tornát, s ez egy újabb korszak kezdetét jelentette. Az 1920-as években a szerényen csak "Négy Muskétásnak" nevezett francia kvartett - Jean Borotra, Jacques Brugnon, Henri Cohcet és Rene Lacoste - összesen hat egyes és öt páros címet söpört be. 1930-ban a 38 éves Bill Tilden harmadszor diadalmaskodott, míg egy évvel később megszületett az első német siker, Cilly Aussem révén.

A II. világháború előtti években, az 1930-as évek közepétől a brit tenisz aranykorszakát jegyezhették fel a krónikák: összesen 11 bajnoki címet szereztek a szigetország játékosai, ebből Fred Perry sorozatban hármat, míg a nőknél Dorothy Roundnak dupláznia sikerült.

A háborúban a Club nyitva állt, csak a funkciója változott meg: a hadműveletek során tűzoltó és mentőállomás működött itt, illetve a polgári védelem használta a területet. 1940-ben bombatalálat érte a centerpályát és a robbanás mintegy 1200 ülőhelyet tönkretett.

A háború után, 1945-től 1967-ig ausztrál és amerikai fölény jellemezte a másodszor is újjáélesztett patinás tornát. 1956-tól egészen az 1970-es évek első feléig a férfi egyes tornát az ausztrál Lew Hoad, Neale Fraser, Rod Laver, Roy Emerson és John Newcombe uralta. Első ausztrál hölgyként Margaret Smith diadalmaskodott, ő az 1960-as évek talán legnagyobb egyénisége volt.

1967-ben professzionális versennyé lépett elő a wimbledoni bajnokság: a versenyt meghívásos alapon rendezték, csak a legjobbak vehettek rajta részt. Egy évvel később került sor az első nyílt bajnokságra, a két győztes: az ausztrál Rod Laver és a nőknél az amerikai Billie Jean King lett.

1976-tól 1980-ig Björn Borg sorozatban ötször nyerte meg a férfi egyest, majd 1985-ben a 17 éves német Boris Becker minden idők legfiatalabb férfi győztese lett. A csehszlovák, később amerikai színekben versenyző Martina Navratilova 1987-ben elsőként a nők közül sorozatban hatodszor diadalmaskodott, majd 1990-es sikerével minden idők legjobbja lett, kilenc győzelemmel. 1996-ban a svájci Martina Hingis a torna történetének legfiatalabb női győztese lett.

2000-ben az amerikai Pete Sampras sorozatban negyedszer nyert, majd egy évvel később a horvát Goran Ivanisevic az első szabadkártyás győztes lett, utána pedig a Federer-korszak következett.

(MTI)