Vágólapra másolva!
Szombaton és vasárnap - 1999 után másodszor - maratoni kajak-kenu világbajnokságnak ad otthont Győr. A házigazda magyar csapat tagjai szinte minden számban esélyesek a dobogóra, a szakvezetés több aranyérmet is remél.

"Az első helyre a női kajakosok közül Csay Renátának, a Csay, Faldum Bereniké kettősnek, a férfiaknál Salga Istvánnak és Jámbor Attilának, valamint a Salga, Börcsök Balázs és a Jámbor, Homoki Tamás egységnek, kenuban pedig a Györe Attila, Csabai Edvin duónak van komoly esélye" - mondta előzetesen Borsodi Géza szakágvezető.

A Györe, Csabai duó nyolc éve, éppen Győrben szerezte első aranyát, azóta verhetetlen, így sorrendben kilencedik bajnoki címét szerezheti vasárnap. Csabai egyesben is címvédő.

A szervezők megpróbálták a korábbiaknál közönségszórakoztatóbbra "szabni" a küzdelmeket, ennek érdekében az eddig megszokotthoz képest rövidebb köröket teljesítenek a versenyzők, a férfiaknak például hat futószakasza lesz, így a nézőtérről, továbbá a zártláncú tv-n keresztül a kivetítőkről minden izgalmas pillanat látható lesz. Minden induló kap egy chipet, így érzékelhetővé válik, ki hogyan áll.

A magyar csapat
férfiak:
K-1:
Jámbor Attila, Salga István
K-2: Jámbor, Homoki Tamás; Salga, Börcsök Balázs
C-1: Csabai Edvin, Varga Dávid
C-2: Csabai, Györe Attila; Hüttner Csaba, Sáfrán Mihály

nők:
K-1:
Csay Renáta, Folláth Vivien
K-2: Csay, Faldum Bereniké; Kollár Zsófia, Kollár Judit

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!