Vágólapra másolva!
A harmadik helyért rendezett összecsapáson 45-40-re nyert a spanyolok ellen, így bronzérmet szerzett a magyar férfi párbajtőrcsapat a szentpétervári vívó-világbajnokságon. A női tőrözők a bronzmérkőzésen kikaptak a japán együttestől, így negyedikek lettek.

A Kulcsár Krisztián, Boczkó Gábor, Imre Géza, Kovács Iván párbajtőrcsapat összeszedett, koncentrált teljesítménnyel harcolta ki az érmet a tavalyi ezüstérmessel szemben.

Boczkó kezdett Marc Fonttal, és 3-1-re nyert, majd Imre 7-7-et vívott Jose Luis Abajóval, Kulcsár pedig 2-1-re verte Eduardo Sepulvedát (12-9). A folytatásban Imre 7-6-ra kikapott Fonttól, Boczkó 3-2-re megverte Sepulvedát, Kulcsár 7-6-ra alulmaradt Abajóval szemben (27-25). Következett két újabb egytusos vereség, Imre Sepulvedától kapott ki 8-7-re, Kulcsár pedig Fonttól 3-2-re, így Boczkó és Abajo párharca előtt 36-36 volt az állás.

Nagy teherrel lépett pástra Boczkó, de ezúttal legalább nem kellett neki hátrányt ledolgoznia, mint az olaszok elleni negyeddöntős összecsapáson. Ennek megfelelően nem sietett, türelmes és a döntő momentumban pontos volt. Mintegy két perc elteltével megszúrta ellenfelét, aki ezáltal kedvezőtlen helyzetbe került, mert neki kellett futnia az eredmény után. Boczkó élt a helyzetből adódó lehetőséggel 40-37-re ellépett, s bár már csak 40 mp volt hátra, várni lehetett, hogy nem vívják majd ki az időt, gyorsan fognak esni a találatok. Így is történt, 45-40-nel zárult a találkozó.

Boczkó plusz 8-cal, Imre mínusz 2-vel, Kulcsár mínusz 1-gyel zárt.

"Én tegnap úgy éreztem, akkora lökést ad nekünk a férfi kardozók sikere, hogy mi is győzni tudunk ma" - kezdte értékelését Boczkó. "Az elsődleges cél az volt, hogy nyolcba vagy négybe kerüljünk az olimpia miatt. Most már annyira elöl vagyunk, hogy Peking szinte borítékolható. Én nyerni szerettem volna, bennem maradt a szégyenteljes szereplés az egyéniben, ezt ma egy arannyal akartam kijavítani. Volt egy nagyon rosszul sikerült asszóm az olaszok ellen, de nem a legvége, mert az már lutri volt. A közepén Carozzót szerettem volna megverni, nagy fordulat lett volna, ha ott sikerül nyernem. Eddig mindig magabiztosan győztem le, most nem. A befejező szerep egyébként lehet hálás és hálátlan is. Én ezt a pozíciót nagyon szeretem."

"Nagyon szépen, nagyon összefogottan, fegyelmezetten vívtak a fiúk. A szinte végig kitartó taktikai fegyelem azonban az olaszok ellen megingott. Nem szabad egy kicsit sem kiengedni, kőkeményen végig kell vinni, amit elhatározunk. Ettől függetlenül ez a harmadik hely jó, régen voltak a srácok érmesek" - mondta Kulcsár Győző szövetségi kapitány. "Ami a legfontosabb, ezzel a teljesítménnyel megerősítjük helyünket az olimpiai kvalifikációs sorozatban. Nagyon nagy hibákat kellene ahhoz elkövetnünk, hogy ne jussunk ki Pekingbe" - tette hozzá.

Eredmények, a 3. helyért:
Magyarország - Spanyolország 45-40

döntő:
Franciaország - Olaszország 45-38

elődöntő:
Franciaország - Spanyolország 45-40
Olaszország - Magyarország 32-27

negyeddöntő:
Franciaország - Oroszország 45-33
Spanyolország - Lengyelország 45-39
Olaszország - Ukrajna 31-30
Magyarország - Venezuela 32-17

a 16 között:
Magyarország - Koreai Köztársaság 45-25

férfi párbajtőr, csapatverseny:
1. Franciaország (Fabrice Jeannet, Jérome Jeannet, Eric Boisse, Ulrich Robeiri)
2. Olaszország (Diego Confalonieri, Alfredo Rota, Stefano Carozzo, Matteo Tagliaroli)
3. MAGYARORSZÁG (KULCSÁR KRISZTIÁN, BOCZKÓ GÁBOR, IMRE GÉZA, KOVÁCS IVÁN)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!