A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNVég Zsombor
11:20CselgáncsZsombor Veg-Aleksandar Kukolj
HUNMagyarország
12:16ÚszásSzabad 4 x 200m
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Csalás miatt több mint harminc versenyzőt kizártak utólag egy január 2-án rendezett maratonfutásból Kínában. Akadt, aki autóval tett meg egy szakaszt, mások hasonmást béreltek fel.

A Jiefang Daily című lap csütörtöki beszámolója szerint a Hsziamenben (Amoj) az első száz között célba ért résztvevők mintegy harmadát diszkvalifikálták, amikor kiderült, hogy tisztességtelen eszközökkel éltek: volt, aki a táv egy részét gépjárművön tette meg, míg mások dublőröket béreltek fel, hogy fussanak helyettük. Akadtak olyanok is, akik társaik nyomkövető mikrocsipjeit is magukon viselték a befutónál.

A lebukott atléták valamennyien remek idővel, 2 óra 34 percen belül teljesítették a több mint 42 kilométert.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!