Marosi Katalin nagy küzdelemben, három szettben győzött a horvát Tereza Mrdeza ellen a 220 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztorna selejtezőjének harmadik fordulójában, ezzel feljutott a főtáblára.
A hétfői összecsapás a viadal honlapja szerint 3 óra 10 percig tartott.
A hatodik Európa-bajnokság bronzmérkőzésén 1980-ban a 11-es párbajban Csehszlovákia ugyanazt az öt játékost küldte a sorsdöntő rúgásra, akit az 1976-os döntőben, ráadásul ugyanabban a sorrendben. Vagyis Panenka rúgott ötödiknek, de ezúttal nem azzal a „szemtelen” mozdulattal talált a kapuba, amellyel négy évvel korábban. Ráadásul nem is az ő lövése lett a sorsdöntő, mert csak a 9. párban dőlt el a csata, „természetesen” Csehszlovákia javára.