Vágólapra másolva!
A debreceni országos úszóbajnokság negyedik napján a világranglista élére úszott Risztov Éva 1500 gyorson, miután megjavította saját országos csúcsát. A harmadik aranyérmét szerző debreceni úszó ezzel az Eb egyik fő esélyesévé lépett elő a leghosszabb távon. Cseh László és Jakabos Zsuzsanna két-két egyéni bajnoki címet nyert, Gyurta Dániel megsérült, Molnár Ákos megúszta az olimpiai A-szintet.

Gyurta Dániel kisebb lovaglóizom-húzódást szenvedett a 200 mell előfutamai során, és nem akart kockáztatni, ezért a délutáni döntőt nem vállalta, mint mondta, egy úszásra azért jó a lába, és akkor inkább a csapatot segíti, hiszen a nap végén a legjobb vegyesváltó összeállt egy olimpiai kvótakísérletre.

Gyurta távollétében Molnár Ákos vágott az élre - a kiváló mellúszó az elmúlt időszakban csaknem tízszer próbálkozott az olimpiai A-szint teljesítésével, ebből hét alkalommal egy másodpercen belül volt az időhatárhoz képest, ám áttörnie egyszer sem sikerült azt. Most Molnár szédületes hajrával végül három tizeddel elérte a szintet, így ő is csatlakozhat a magyar olimpiai csapathoz.

Szép csatát hozott a férfi 200 vegyes, ahol Cseh Lászlónak a dél-afrikai Chad Le Clos támadásait kellett visszavernie, és sikerrel tette: végül 2 percen belüli idővel győzött, majd később szerzett még egy bajnoki címet 50 pillangón.

A nőknél Verrasztó Evelyn biztató eredménnyel nyerte a 200 vegyest, míg Jakabos Zsuzsanna száz pillangón remekelt, olyan eredményt ért el, amellyel még önmagát is meglepte.

A csattanót aztán Risztov Éva szolgáltatta, aki a debreceni szurkolók nagy örömére megjavította az 1500 méteres gyorsúszás országos rekordját. Bár magában ment a táv második felében, a közönségtől is támogatott klasszis végül öt századdal megjavította tavaly felállított csúcsát, egyszersmind a világranglista első helyére katapultálta magát.

Ugyanitt kötött ki a férfi vegyesváltó is: sokatmondó volt, hogy valamennyien odatették magukat, nyitányként például Bernek Péter jobbat úszott, mint másfél órával korábban az egyéni versenyben, 100 háton; Gyurta Dániel sérülését feledve repesztett, és a sokadik számában úszó Cseh László is kiadott magából mindent pillangón - a végén Takács Krisztián már-már repült a víz felett, így a vége a világranglista idei legjobbját jelentő idő, amely kis híján (hat tized) jobb volt, mint a tíz éve fennálló országos rekord.

Jakabos Zsuzsanna, az 50 gyors és a 100 pillangó győztese, akinek a kedvese is remekelt: "Mivel erre a versenyre nem készültünk külön, és elég sok számban indultam, egyértelműen elégedett vagyok a teljesítményemmel. Voltak fénypontjai is, ilyen a négyszáz gyors és a száz pillangó, ezekben olyat nyújtottam, amit nem vártam magamtól. És persze az is jó, hogy végre (Molnár) Ákosnak is sikerült megúsznia a szintet, csak az utolsó öt métert láttam, mert jobban kifáraszt, ha végignézem, mintha én csinálnám végig a kétszáz mellet."

Molnár Ákos, a 200 mellúszás győztese: "Hogy mit éreztem a célban? Békét a lelkemben. Először persze meggyőződtem arról, hogy tényleg megvan. Annyit hajszoltam tavaly óta, hogy szinte meg sem tudom számolni. Pszichésen iszonyú nehéz volt feldolgozni, hogy annyiszor rákészültem, de egyszer sem sikerült. Nem könnyű azt megemészteni, hogy csak rakod, rakod, rakod bele a munkát az egyik oldalon, és a másikon nem jön ki semmi. Most végre kijött, és ez nagyszerű érzés. Megmondom őszintén, nagyon nem számított, hogy Gyurta Dani végül nem úszott - én a saját dolgomra készültem, tudtam, csak azon a pályán tehetek bármit is a cél eléréséért, amelyiken úszom."

Cseh László, a 200 vegyes és az 50 pillangó győztese: "Az egész bajnokságon ma éreztem magam a legjobban. A kétszáz vegyes kifejezetten tetszett, függetlenül attól, hogy gyorson nem tudtam úgy hajrázni, ahogy szerettem volna. Valahogy akartam, de még nem tudtam megindulni - ebben nyilván benne van az is, hogy elég sok számban indultam. Összességében azért ez a mai nap felért egy tizenöt kilométeres edzéssel."

Gyurta Dániel, aki visszalépett a 200 mellúszás döntőjétől: "Többször is volt már gondom ezzel az izommal, azaz hiába esett fantasztikusan az úszás, és hiába gondolom azt, hogy délután talán még 2:10-en belül is ment volna, nem akartam kockáztatni. Ha ugyanis meg is úszom ezt az időt, de aztán annyira bedurran a lábam, hogy esetleg ki kell hagynom egy-két hetet, az sokkal nagyobb hátrány: az idén az Eb és az olimpia a legfontosabb, azaz inkább nem kockáztattam."

Risztov Éva, az 1500 gyors győztese: "Nem terveztem a csúcsot, de kénytelen voltam megúszni, hiszen Orendi Misi bácsi (a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója - a szerk.) a délutáni sajtótájékoztatón beharangozta. Egyébként benne volt a pakliban, hogy sikerül, bár elsősorban a 400-ra és a 800-ra koncentráltam, hiszen itt szinte ellenfél nélkül kellett mennem. Azért örülök neki, mert egy makrociklus után sikerült ilyen jól ez az ob, ami biztató - és egyben az ellenfeleknek is üzenet."

Takács Krisztián, a 100 gyorsúszás győztese: "Örülök, hogy sikerült legyőznöm a külföldi vetélytársakat. Ez a mai úszás a bizonyítéka annak, hogy tényleg ideje felvenni a százat is a repertoárba: már 49.6-os eredménynél sem érzem magam annyira fáradtnak, mint amikor régebben egy 51-es száz után kóvályogtam a medencéből kijőve. Tudom, még messze vagyok az A-szinttől, de van idő bőven arra, hogy felgyorsuljak. A 48.82-es idő itt, Magyarországon tűnik olyan drámainak, hiszen bőven jobb, mint az országos csúcs - ám ha azt vesszük, hogy az ausztrál bajnokságon a hetedik is megúszta, egyértelmű: meg kell célozni, haladni kell a világgal. Remélem, az Eb-n már a közelébe tudok kerülni."

Kiss László szövetségi kapitány: "Kevés olyan sportág van, amelyben tizennégy A-szintes és huszonnyolc B-szintet elért versenyző van, azaz ha egy-egy számban nem lennének többen is, és mondjuk különböző országokat képviselnének, negyvenketten utazhatnának az olimpiára - ez óriási fegyvertény, a magyar úszósport erejét bizonyítja. Debrecen újfent bebizonyította, rendezésben tökéleteset tud nyújtani - és immáron az úszósportban is egyre számottevőbb, sőt, lassan bástyává válik. Ami a szakmát illeti, a külföldi edzőtáboroknak hála sikerült megúszni a hazai influenzaszezont, és a kint végzett munkát visszaigazolták az országos bajnokságon elért eredmények. Remekeltek a válogatottak, itthon is, és Indianapolisban is: a lányok közül Jakabos Zsuzsanna és Risztov Éva emelhető ki, a fiúknál Cseh László, Bernek Péter, Kis Gergő teljesített kiemelkedően, de tetszett Gyurta Dániel, Molnár Ákos, Pulai Bence és Molnár Ákos is. Fontos még megemlíteni, hogy hat fiatal úszta meg az ifi Eb kiküldetési szintjét, közülük György Réka és Szilágyi Liliána kifejezetten tetszett."

Eredmények, férfiak:
200 m mell:
1. Molnár Ákos 2:11.41 p
2. Cseh László 2:15.54
3. Verrasztó Dávid 2:15.57

100 m gyors:
1. Takács Krisztián 49.65 mp
2. Norbert Trandafir (román) 49.79
3. Chad Le Clos (dél-afrikai) 49.94

100 m hát:
1. Bernek Péter 54.90 mp
2. Bohus Richárd 54.93
3. Balog Gábor 56.14

200 m vegyes:
1. Cseh László 1:59.22 p
2. Chad Le Clos (dél-afrikai) 2:00.21
3. Gyurta Gergely 2:03.52

50 m pillangó:
1. Cseh László 24.27 mp
2. Pulai Bence 24.65
3. Hős Péter 24.87

4x100 méteres vegyesváltó:
1. Magyar Válogatott (Bernek Péter, Gyurta Dániel, Cseh László, Takács Krisztián) 3:37.87 p
2. Kőbánya SC 3:47.80
3. Dunaferr-DVSI 3:47.98

nők:
200 m vegyes:
1. Verrasztó Evelyn 2:13.89 p
2. György Réka 2:18.76
3. Kovács Zsanett 2:23.23

200 m gyors:
1. Mutina Ágnes 2:00.16 p
2. Kapás Boglárka 2:00.36
3. Joó Sára 2:02.20

100 m mell:
1. Tanja Smid (szlovén) 1:10.71
2. Ronwyn Roper (dél-afrikai) 1:10.87
3. Ferenczi Fanni 1:11.92

100 m pillangó:
1. Jakabos Zsuzsanna 58.82 mp
2. Tompa Orsolya 59.67
3. Szilágyi Liliána 59.93

200 m hát:
1. Szekeres Dorina 2:15.09 p
2. Burián Kata 2:16.53
3. Sánta Adrienn 2:18.51

50 m gyors:
1. Trudi Maree (dél-afrikai) 25.35 mp
2. Jakabos Zsuzsanna 25.77
3. Pataki Fanni 26.43

1500 m gyors:
1. Risztov Éva 16:12.95 p - országos csúcs, régi: 16:13.00 p, Risztov Éva - 2011
2. Kapás Boglárka 16:25.51
3. Sibalin Flóra 16:37.67

4x100 méteres vegyesváltó:
1. Jövő SC-Veolia (Joó Sára, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes) 4:13.13 p
2. Kőbánya Sport Club 4:17.18
3. BVSC-Zugló 4:27.35

Ötven nappal a debreceni úszó Európa-bajnokság előtt Kiss László szövetségi kapitány ismertette csapatát.

A május 21. és 27. közötti, debreceni Eb-n induló magyar csapat (hogy ki melyik számban indul, végérvényesen az Eb előtt két héttel dől el):

férfiak:
Balog Gábor, Bernek Péter, Biczó Bence, Bohus Richárd, Cseh László, Financsek Gábor, Gyurta Dániel, Gyurta Gergely, Kis Gergő, Kozma Dominik, Madarassy Ádám, Molnár Ákos, Pulai Bence, Rákos Patrik, Szilágyi Ádám, Takács Krisztián, Verrasztó Dávid, Zámbó Balázs.

nők:
Dara Eszter, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Joó Sára, Kapás Boglárka, Mutina Ágnes, Povázsai Eszter, Risztov Éva, Szekeres Dorina, Sztankovics Anna, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!