Bolt is megszólalt a doppingügyben
![Yohan Blake és Usain Bolt](https://cdn.origo.hu/2023/12/dWwhsZ5tbMoCAzC6KXpbHza6yleKeFjwvuofpYuNTUY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4NzJhMjVlZDU4MjQ1YTg4NzgwNDMwOTk2MDE4YWE3.webp)
Egy jamaicai focista doppingolt
A jamaicai sztársportoló reméli, hogy teljesítményével, és azzal, hogy ő maga "tiszta", el tudja terelni a szurkolók figyelmét a negatív történésekről.
Az olimpiai és világbajnok jamaicai futó csütörtökön Londonban tartott sajtótájékoztatóján ismételten hangoztatta, hogy ő tisztán, tiltott szerek nélkül éri el eredményeit.
Elmondta: egyik lebukott honfitársával, Asafa Powell-lel az eset óta egyetlen üzenetet váltott. Azt írta neki, hogy maradjon erős.
Bolt a péntek-szombati Gyémánt Liga-fordulóra érkezett a brit fővárosba. Ez az első jelenése Londonban azóta, hogy egy éve az olimpián három aranyérmet nyert.
A minden idők legtöbb 10 másodpercen belüli 100-as eredményével rendelkező, 2008-ban a váltóval olimpiai bajnok, korábban világcsúcstartó Powell mellett a szintén jamaicai, a 2008-as olimpián női 100-on ezüstérmes, a váltóval 2004-ben arany-, tavaly pedig ezüstérmes Sherone Simpson, valamint az amerikaiak háromszoros világbajnoka, Tyson Gay produkált pozitív doppingtesztet a közelmúltban.