A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6

A légkondi és a jó alvás kellett Hosszú világcsúcsához

Hosszú Katinka Berlin, 2014. augusztus 18.
A magyar Hosszú Katinka a női 400 méteres vegesúszás selejtezőjében a berlini úszó Európa-bajnokságon 2014. augusztus 18-án. (MTI/EPA/Michael Kappeler)
Berlin, 2014. augusztus 18. A magyar Hosszú Katinka a női 400 méteres vegesúszás selejtezőjében a berlini úszó Európa-bajnokságon 2014. augusztus 18-án. (MTI/EPA/Michael Kappeler)
Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka elárulta, mi kellett ahhoz, hogy a dohai Világkupa-versenyen összejöjjön neki a világcsúcs.

„Amikor délelőtt 1:51-et úsztam kétszáz gyorson, már éreztem, hogy a szerda remek nap lesz – kicsit meg is lepett, hogy már az a szám ilyen jól sikerült. Ezek után még nagyobb önbizalommal álltam oda délután, és ennek tudható be a sok jó eredmény. Megmondom őszintén, a kétszáz gyors világcsúcsát is meg akartam dönteni, de végül elmaradtam három tizeddel. Persze, nem bánkódtam, pláne, hogy a másik célt sikerült elérni, azaz egyéni csúcsot úszni kétszáz vegyesen” - nyilatkozta Hosszú, aki tavaly felállított világcsúcsán javított 59 századot.

Feltűnő, hogy a berlini nagymedencés Európa-bajnokságon, ahol három aranyat nyert, nem javította meg a saját csúcsait, Dohában ugyanakkor igen, pedig alig volt pihenő a két verseny között.

„Erről Shane-nel is beszélgettünk, és lehet, hogy megtaláltuk a megoldást – már azon túl, hogy nekem két nap rengeteg pihenőidőnek számít. Így utólag talán kijelenthető, hogy Berlinben egyszerűen képtelen voltam kialudni magam. Pedig, és ezt a mostani idők is bizonyítják, határozottan úgy érzem, jobb formában vagyok, mint egy éve, Barcelonában. Az Eb-n mégsem sikerült a tavalyinál jobb időket úsznom, mert nem ment az alvás normálisan. Leginkább azért, mert a légkondi eléggé gagyi volt. Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy az átlagosnál jóval hidegebb szobában, 18 fokban alszunk. Berlinben nem tudtunk 22-nél kevesebbet csinálni, valószínűleg ebből eredt a rossz közérzet, a fáradékonyság. Ide megérkeztünk, kétszer is tökéletesen jól aludtam, és máris teljesen másként éreztem magam a bőrömben.”

A szerdán három számban győztes Hosszú annak is örült, hogy a helyi magyarok közül rengetegen mentek ki szurkolni neki, és a világcsúcsát nagy őrjöngés követte. "Köszönöm ezúton is a buzdítást, tényleg óriási volt a hangulat, teljesen más volt így úszni!”

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!