Wimbledon, 2015. július 10.
A svájci Roger Federer, miután 7:5, 7:5, 6:4 arányban legyőzte a brit Andy Murrayt az angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének elődöntőjében Wimbledonban 2015. július 10-én. (MTI/EPA/Gerry Penny)
Vágólapra másolva!
A világelső és címvédő Novak Djokovic magabiztos győzelemmel jutott pénteken a döntőbe a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, ahol a szintén három szettben diadalmaskodó Roger Federer lesz az ellenfele.
A 2011-es és 2014-es bajnok szerb sztár a 21-edikként rangsorolt francia Richard Gasquet-t búcsúztatta 2 óra 25 perc alatt, és sorozatban harmadik fináléjára készülhet az All England Clubban. A két játékos 13-adszor találkozott, ebből Gasquet csak egyszer tudott nyerni.
A kilencedik Grand Slam-trófeájára és 54. tornagyőzelmére hajtó Djokovic a vasárnapi fináléban a hétszeres bajnok Roger Federerrel találkozik.
Sorozatban harmadik döntőjére készülhet Forrás: AFP/Ian Kington
Roger Federer a tizedik fináléjára készülhet a Wimbledonban, miután a pénteki második elődöntőben legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Andy Murrayt.
A rendkívül színvonalas első szettben a 17-szeres Grand Slam-győztes svájci 6:5-ös vezetésnél vette el riválisa adogatását, majd a másodikban 5:4-nél fogadóként négy játszmalabdát is elpuskázott, ez a gém - melyben hétszer volt egyenlő az állás - 15 percig tartott. A 33 éves sztár 6:5-nél aztán már élt a lehetőséggel, és 1 óra 40 perc elteltével kétszettes előnyre tett szert.
Federer a 10. döntőjére készülhet Forrás: MTI/EPA/Gerry Penny
A harmadik felvonásban is a végén jött a Federer-brék, az egész tornán mindössze egy szettet vesztett játékos 2 óra 9 perc után ünnepelhetett. A londoni GS-tornán vívott mind a tíz elődöntőjét megnyerte, s a verseny történetében ő lehet az első nyolcszoros férfi bajnok.
Federer a vasárnapi döntőben a címvédő és világelső szerb Novak Djokoviccsal találkozik. Kettejük különpárharcában a svájci vezet 20-19-re, a tavalyi döntőben Djokovic öt szettben bizonyult jobbnak.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Összesen 308 magyar sportoló viselte az idei játékok előtt az olimpiai bajnok címet. Ugyanis a 184 (nyári és téli) aranyérem közül 135-öt egyéni, 49-et csapatsportban szereztek a hazánkat képviselők.