Babos Tímea szerint sportszerűtlen a teniszversenyek újraindítása

tennis Horizontal
Babos Tímea szerint sportszerűtlen a teniszversenyek újraindítása
Vágólapra másolva!
Babos Tímea szerint óriási baklövés lenne, ha a koronavírus-járvány közepette augusztus végétől megrendeznék az amerikai nyílt teniszbajnokságot.

"Nem teljesen értek egyet azzal, hogy augusztus elején újraindulnak a versenyek, illetve szerintem nem is fognak, mert két esemény megrendezése nem jelenti azt, hogy minden visszatér a normális kerékvágásba" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornán kedden Babos.

Hangsúlyozta, jelen körülmények között nem menne a US Openre, és szerinte "óriási baklövés lenne", ha egyáltalán megrendeznék a tornát.

"Európában lehet utazni, de a nemzetközi tenisz nem csak Európáról szól.

- magyarázta a soproni játékos.

Hozzátette, a kisebb versenyek egyelőre nem szerepelnek a naptárban, vagyis éppen azok nem tudnak játszani, akiknek pénzügyileg erre szükségük lenne.

Babos Tímea szerint sportszerűtlen a teniszversenyek újraindítása Forrás: AFP/Dominick Reuter

"Megértem, hogy borzasztóan nehéz a helyzet, és nem egyszerű átgondolni, hogy mi a legjobb megoldás, és tervezni, hiszen nem tudjuk, mit hoz a holnap" - vélekedett Babos.

Az amerikai nyílt bajnokság augusztus 31-én kezdődne és szeptember 13-án érne véget, de a szervezők még mindig nem biztosak benne, hogy egyáltalán meg tudják-e rendezni a Grand Slam-tornát.

Az ATP és a WTA június közepén jelentette be, hogy augusztus 3-án a női, augusztus 14-én pedig a férfi nemzetközi teniszélet is újraindul, de mivel Kínában minden nemzetközi sportrendezvényt lemondtak az idei évre, hat WTA- és négy ATP-tornát már törölni kellett.

Babos kedden úgy nyilatkozott, szerinte párospartnere, a francia Kristina Mladenovic lenne az első, aki repülőre ülne, de ő sem tudná meggyőzni az amerikai utazásról, mert nem szeretne karanténba kerülni. Hozzáfűzte, amerikai edzője, Michael Joyce is látja, milyen a helyzet az Egyesült Államokban, és ő sem javasolná az utazást.

"Azért edzek most is salakon, mert remélem, a francia nyílt bajnokság meg lesz tartva rendesen.

- fejtegette az egyéni világranglista századik helyezettje. Mint kifejtette, a májusi Budapest Kupa túlságosan korai volt számára, de ha augusztusban lesz Magyarországon torna, azon szeretne indulni.

Babos Tímea és Kristina Mladenovic már három Grand Slam-trófeát nyertek egymás oldalán Forrás: AFP/Greg Wood

Hozzátette, sosem állt le, mert bár márciusban és áprilisban volt egy öthetes időszak, amikor nem teniszezett, viszont akkor is folyamatosan látogatta a konditermet. Jelenleg Balatonbogláron készül, megítélése szerint nagyon jó fizikai állapotban van,

A párosban háromszoros Grand Slam-tornagyőztes játékos elárulta, nagyon pozitív számára ez az időszak, mert "mindenki azt mondja, ki vagyok simulva, nincs stressz az életben, teljesen másképp viselkedek, az edzőm például azt mondta, még nem látott ennyire nyugodtnak a közös munka kezdete óta".

Hozzátette, napi 3-6 órát edz, amennyi elő van írva, de közben nagyon feltölti, hogy ilyen sok időt tölthet a családjával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!