Az egyik magyar is belekerült a Giro eddigi legnagyobb tömegbukásába
![Dina Márton, Valter Attila, EOLO-Kometa](https://cdn.origo.hu/2023/12/qrAknFxogSY0k-_-1HlD7Eqw--87J2lQV5sfeWS4e0c/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2N2I0ZmIyNzJkMTRlMDk5YWI1MWZlOGNhZTA0OGRk.webp)
A Velence közelében fekvő Gradóból, egy szigetről indult a vasárnapi szakasz. A lassú rajt után a mezőny egy hídon haladt át, amikor a szakasz ellövése – azaz hivatalos rajtja – után fél perccel a nagy tempóban (azonnal megindult egy szökevénycsapat) és az erős oldalszélben nagyjából huszan kerültek bele egy bukásba, köztük az EOLO-Kometa magyar versenyzője, Dina Márton is. Szerencsére a magyar versenyzőnek csak a kezén kellett egy horzsolást ápolni, és gond nélkül vissza tudott állni a mezőnybe.
Ugyancsak belekeveredett a bukásba Valter Attila (Groupama-FDJ) két csapattársa, Sébastien Reichenbach és Matteo Badilatti is. A 11. szakaszt megnyerő svájci Mauro Schmid is esett, ahogy Ruben Guerreiro (EF-Education First) is, akinek már a hordágyat hozták, de ő jelezte, hogy inkább a bringáját kérné.
A legrosszabbul a BORA német versenyzője, Emanuel Buchmann járt. Az összetettben a hatodik helyen álló bringás csurom vér volt a térde, és a szájából is folyt a vér, alighanem elveszítette egy-két fogát, és csapata a bukás után nem sokkal jelezte is, hogy feladta a versenyt.