A megnyitó ünnepséggel 2021. július 23-án, azaz napra pontosan két hónap múlva veszi kezdetét hivatalosan a 2020-ról idénre halasztott olimpia.
Azt már korábban tudni lehetett, hogy külföldi szurkolókat nem engednek be az eseményre, nem született viszont hivatalos döntés arról, hogy a Japánban élő sportbarátok ott lehetnek-e az eseményen.
A kommunikáció eddig inkább a nem, mint az igen felé hajlott, miközben Tokió és Japán továbbra sem tudja megfékezni a koronavírus-járvány negyedik hullámát.
A japán fővárosból most arról érkezett hír, hogy
egyre több kormánytisztviselő szorgalmazza a japán szurkolók beengedését az eseményekre.
Mindezt természetesen akkor, ha alapos ellenőrzéseknek vetik alá azokat, akik ott lehetnek a lelátókon. Történik mindez akkor, amikor a közvélemény-kutatások azt jelzik, hogy az ország lakosságának csaknem kétharmada ellenzi az olimpia megrendezését.
A mostani ötlet felvetése, azaz a japán szurkolók beengedése egészen különös, miközben az ország sikertelenül küzd a járvánnyal.
Az első beszámolók megemlítik, hogy a nézők jelenléte növelné a létesítmények közötti gyalogosforgalmat, miközben az olimpián részt vevő hivatalos személyek - újságírók - az első 14 Japánban töltött napon gyakorlatilag ki sem léphetnének az utcára.
Ebben a 14 napban csak a szervezők által biztosított járműveken lehet utazni, a tömegközlekedés használata tilos - legalábbis az olimpiára érkező hivatalos személyeknek.
Nem úgy a nézőknek, akiket - természetesen - nem lehetne izolálni, elkülöníteni.
Japánban vannak olyan sportágak, amelyekért megőrülnek a helyiek, ilyen a cselgáncs és a baseball is, mindkettő az olimpia része. A szervezők most azon tanakodnak, hogy sorsolással kellene eldönteni, kik legyenek azok, akik bejuthatnak az eseményekre.
A japánok futnak a pénzük után, hiszen az olimpia egy évvel történő elhalasztása már így is elképesztő anyagi veszteséget termelt,
arról nem beszélve, hogy a külföldi szurkolók kitiltása újabb hatalmas lyukat ütött a büdzsén.
Ugyanakkor a japán kormányban nem mindenki osztja azt a derűlátást, hogy mégis lehetnének nézők a játékokon.
Azt is írhatnánk, hogy a normálisan gondolkodók továbbra is a teljes zárt kapus olimpia mellett kardoskodnak.
Ám a jelek szerint nekik kevesebb az esélyük.
Még így elképesztően sokan érkeznek majd meg a világ 200-nál is több országából Tokióba. Az olimpián és a paralimpián összesen 15 ezer sportoló indul. Hozzájuk jön még 78 ezer tisztviselő és újságíró is. Ebből a 78 ezerből 59 ezer a NOB és a különböző sportágak hivatalos tisztségviselői és az újságírók. Ez nagyon magas szám. Éppen ezért két nappal ezelőtt - pont a szkeptikus japán emberek megnyugtatására -
a japán kormány bejelentette, hogy a külföldről érkező szakemberek létszámát jelentősen csökkenteni kell.
Elvileg ez érinti a médiamunkásokat is, de erről jelen pillanatban senki sem tud semmi hivatalosat. Az Origo a Magyar Olimpiai Bizottságnál érdeklődött, de a szervezet sajtómunkatársa szerint hivatalosan még semmilyen jelzés nem érkezett Tokióból arra vonatkozóan, hogy a kiutazó médiamunkások számát csökkenteni kell.
Közel nyolc év kemény munka és tervezés után a célvonal érinthető távolságra van" -
mondta John Coates, a NOB alelnöke. "Továbbra is együtt dolgozunk japán partnereinkkel, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy mindenki számára biztonságos játékokat biztosítsunk."