Valter Attila álmában sem gondolta, hogy a Puskás Arénát rózsaszínűre festik
![Horizontal HEADSHOT](https://cdn.origo.hu/2023/12/wT0EC1v7RjuFpXnzfneaUunyEzbA9ecpp0n2utNzsQ0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MzMzkxYjM5ZGFiOTRmMzViMjZlMDFkOWFmM2U0Mjdm.webp)
Az első dolog ami eszembe jut, milyen is volt megélni és versenyezni ebben a gyönyörű trikóban az, hogy ez nem az én mezem volt... a Miénk volt!
– kezdte Valter a bejegyzésében.
"Próbálom feldogozni mekkora örömet is szereztem az elmúlt pár napban a kerékpárrajongóknak és azoknak is akik most hallanak erről a sportról először, de higgyétek el ti is ugyan akkora örömet okoztatok nekem!" – köszönte meg az eddigi bíztatást a magyar szurkolóknak.
A 22 éves országúti kerékpárversenyző továbbá arról is írt, hogy ugyan óriási dolognak tartja, hogy viselhette a rózsaszín trikót, mégsem fogható ahhoz a reakcióhoz, amit otthon kiváltott.
Álmomban sem gondoltam, hogy ennyien, országszerte szurkolni fogtok egy kerékpárosnak, arra pedig végképp nem, hogy sok épület mellett a Puskás Ferenc Stadion is rózsaszínbe fog díszelegni.
Valter szerint már most többet ért el a Girón, mint azt korábban várta. Ugyan vasárnap 43 másodperces hátrányba került az összetettben, de úgy érzi, hogy a helyezése bizakodásra ad okot, hozzátette: „mindent megteszek hogy úgy is fejezzem be a versenyt ahogy elkezdtem, mosolyogva".