Ismeretlen teniszező nyerte a Roland Garros női versenyét

tennis Horizontal
A Roland Garros női egyesének győztese, a cseh Barbora Krejcikova
Vágólapra másolva!
A cseh Barbora Krejcikova nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben 6:1, 2:6, 6:4-re legyőzte az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát, megszerezve első Grand Slam-trófeáját.

A nyitószettben a párosban kétszeres GS-bajnok cseh - aki vasárnap a páros fináléban is pályára lép Párizsban - rögtön elvesztette az adogatását, de ezután rendezte a sorokat. Ügyesen mozgatta ellenfelét, aki nem tudta kihasználni a nagy ütéseit, így a brnói teniszező fél óra alatt játszmaelőnybe került.

A folytatásban a 29 éves orosz sorra ütötte a nyerőket, és csakhamar 3:0-ra elhúzott. Az első szettlabdáját 5:1-nél még elszalasztotta, de - miután ápolást kért a combjára - fogadóként hamarosan kiegyenlített.

A Roland Garros női egyesének győztese, a cseh Barbora Krejcikova Forrás: AFP/Christophe Archambault

Az utolsó felvonás hullámzó játékából Krejcikova jött ki jobban, aki 5:3-nál fogadóként még elpuskázott két mérkőzéslabdát, de végül kiszerválta a meccset, amely 1 óra 58 percig tartott.
A 25 éves Krejcikova - Csehország első Garros-bajnoka - karrierje második trófeája, a Suzanne Lenglen Kupa mellé 1,4 millió eurót (490 millió forint) kapott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!