A diabétesz súlyos betegség, és sokan hiszik azt, hogy abba kell hagyniuk a sportolást, pedig a mozgás hatékony eszköz, ami segít a további szövődményeket megakadályozni. Erre a tényre kívánják felhívni a betegek figyelmét a Team Novo Nordisk nemzetközi profi kerékpáros csapat tagjai is, akik valamennyien cukorbetegek. A tizennyolc-harminchat év közötti versenyzők vagy még a betegségük felfedezése előtt, vagy már diabétesszel élve kezdték el sportolói pályafutásukat, sőt akad köztük olyan is, akit már sportolóként diagnosztizáltak a betegséggel - írja a tourdehongrie.hu.
Ilyen sportoló Kusztor Péter is, aki éppen a 2018-as Tour de Hongrie előtt, a Cseh Körversenyen egy bukás során kulcscsont-törés szenvedett, amely kisebb műtéti beavatkozást is igényelt, ehhez pedig rutinvizsgálatokat kellett végezni. Ekkor derült ki, hogy a válogatott sportoló cukorbeteg. A műtét utáni gyógyulás alatt Kuszti a versenyek helyett egy egészen más életre készült, végül aztán újabb fordulatot hozott a sorsa: bekerült a Novo Nordisk prokontinentális csapatába.
A Team Novo Nordisk küldetése, hogy bármerre jár a nagyvilágban, versenyzői találkoznak az adott országban, településen élő diabéteszes emberekkel, és megmutatják nekik, hogy akár egészen különleges dolgokra is képesek lehetnek
– a betegségüktől függetlenül. Nyugodtan mondhatjuk: az amerikai proficsapapat bringásai minden versenyükön változtatnak egy kicsit a világon, járjanak akár Norvégiában, Dubajban, az Egyesült Államokban vagy éppen Magyarországon. Jellemző adat, hogy a klubé a sportág egyik legnagyobb social-media tábora, Facebook-oldaluk több mint nyolcmillió követővel rendelkezik.
A cikk teljes hosszában ide kattintva olvasható.