A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián első mérkőzésén kikapott és kiesett szerdán a párizsi olimpia cselgáncstornáján. A nők 70 kilogrammos mezőnyében Gercsák Szabina is hasonlóan járt, számára is az első mérkőzés után ért véget a torna.

Az MTK klasszisa - aki bronzérmet nyert a tokiói játékokon - a 32 között a román Alex Crettel találkozott, akit legyőzött eddigi egyetlen összecsapásukon, a tavalyi Európa-bajnokságon. Második csatájukra a Mars-mező Arénában került sor, ahol a román csegáncsozó kezdett jobban, kétszer is földharcra kényszertette Tóthot, akit egy perc után meg is intettek - számolt be róla az MTI. 

A magyar dzsúdós egy remek válldobást indított, de nem tudta továbbvinni az akciót, viszont Cret is megkapta a figyelmeztetést. Az alapidő lejárta előtt megint Tóthot intették, majd jöhetett az aranypontig tartó ráadás. A hosszabbításban a román cselgáncsozó volt aktívabb, ami szűk másfél perc elteltével újabb figyelmeztetést ért a magyar versenyző számára, és a harmadik intés már a leléptetését jelentette. 

Tóth Krisztián számára így nem sikerül a történelmi bravúr, pedig továbbjutása esetén esélye lehetett volna rá, hogy első magyar cselgáncsozóként két ötkarikás érmet nyerjen.


JUDO OLY PARIS 2024 
JUDO OLY PARIS 2024
Tóth Krisztián drámai meccsen esett ki
Fotó: AFP

A nőknél az Eb-bronzérmes Gercsák Szabina nem találta a fogást ausztrál riválisán, Aoife Coughlanon, és két perc elteltével már két intésnél tartott. Így jutottak el a hosszabbításig, amelyből 13 másodperc telt el, amikor Coughlan egy hátsó gánccsal földre vitte Gercsákot, ezzel pedig nyert.

Nagyon nehéz mérkőzés volt, erre is számítottam, mert az ausztrál lánynak olyan a testalkata, ami nem túl kedvező számomra. 

Alacsonyan van a súlypontja, ilyen versenyzők ellen mindig nehéz egy olyan magas lánynak, küzdeni, mint én vagyok. Próbáltam azt a taktikát alkalmazni, amit az első összecsapásunkon, majdnem összejött" - nyilatkozott a kiesés után Gercsák Szabina.

Kapcsolódó cikkek

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!