Kevin De Bruyne csodás visszatérése, Belgium hátrányból nyert Dánia ellen

Kevin De Bruyne
Kevin De Bruyne góllal és gólpasszal tért vissza
Vágólapra másolva!
A belga válogatott 2-1-re legyőzte Dániát a labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában. A dánok Yussuf Poulsen góljával szereztek vezetést a második percben, ami az Eb-k történetének második leggyorsabb gólja, azonban a belgák Kevin De Bruyne vezérletével a második félidőben megfordították a mérkőzést. Belgium a második mérkőzését is megnyerve már biztosan tovább jutott a kvartettből, míg Dánia továbbra is nyeretlen.
Vágólapra másolva!

A dánok számára borzalmasan kezdődött a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság, ugyanis amellett, hogy vereséggel kezdték a tornát, a finnek elleni szombati mérkőzésen összeesett a válogatott legnagyobb sztárja, Christian Eriksen, de újraélesztéssel sikerült megmenteni az életét. Ezzel szemben a labdarúgó Európa-bajnokság B csoportjában szombaton a belgák kezdésnek magabiztosan, 3-0-val léptek át az orosz gárdán, így a három pont birtokában csütörtökön is a győzelem reményében léphettek pályára.

Fantasztikusan kezdték a dánok a mérkőzést az Eb egyik legnagyobb esélyese ellen, ugyanis már a második percben Yussuf Poulsen révén megszerezték a vezetést.

Egy eladott labdára Hojbjerg csapott le, majd az RB Leipzig támadóját játszotta meg, aki mintegy 14 méterről a kapu bal alsó sarkába lőtt. Poulsen találata minden idők második leggyorsabb gólja volt az Eb-k történetében.

Poulsen már a második percben gólt lőtt Belgiumnak Forrás: AFP/Stuart Franklin

A vezetés birtokában sem állt vissza Dánia, az első néhány percben neki esett a hazai együttes a riválisának.

Majd a 10. percben Eriksen tiszteletére a koppenhágai Parken Stadionban megrendezett összecsapás egy minutumra megállt és a stadionban jelenlévők együtt éltették a dán válogatott kiválóságát. Azért a tizedik percben állt le a meccs, mert Eriksen a 10-es mezszámmal szerepelt az Eb-n.

Egy percre megállt Eriksen tiszteletére a belga-dán meccs Forrás: MTI/AP/Reuters Pool/Wolfgang Rattay

A dánok a folytatásban is bátran játszottak és sorra alakították ki a helyzeteket, bár az utolsó pillanatokban rendre rossz megoldásokat választottak.

A félidő derekánál aztán a kezdeti nagyobb tempó alábbhagyott, leginkább mezőnyjáték folyt a pályán, egyik csapat sem igazán tudott veszélyt kialakítani a másik kapuja előtt.

A 26. percben Daniel Wass távoli lövése törte meg a meccs monotonitását, de a labda jócskán a kapu fölé szállt, majd egy szabadrúgásnál kellett Thibaut Courtoisnak résen lennie.

A hajrában Dánia újabb gólt szerezhetett volna, Damsgaard szenzációs cselsorozatot mulatott be a belga tizenhatoson belül, de centikkel a kapu mellé tekert.

Bár az első félidőben a labdabirtoklási arány kiegyenlített játékról árulkodott, viszont a kapura lövésekben jókora dán fölény mutatkozott. Kasper Hjulmand csapata 9-szer lőtt kapura, míg Lukakuék csupán egyszer.

Roberto Martinez, a belgák szövetségi kapitánya aligha lehetett elégedett az első félidőben látottakkal, ezért a szünetben változtatott, így Dries Mertens helyett Kevin De Bruyne állt be. A Manchester City klasszisa először lépett pályára az Eb-n.

A belga karmester beállításával élénkebb lett a vendégek játéka és rögtön a második félidő elején össze is jött az egyenlítés. Egy gyönyörű támadás után De Bruyne passzolt be középre, az érkező Thorgan Hazard pedig könyörtelenül értékesítette a ziccert.

Thorgan Hazard nem hibázta el a száz százalékig kijátszott ziccert Forrás: AFP/Hannah Mckay

Nem sokkal később mindkét szövetségi kapitány kettős cserével igyekezett frissíteni csapatán. A belgáknál beállt Eden Hazard és Axel Witsel is. A következő percekben a belgák magukra találtak, és feljavult a teljesítményük az első félidőben mutatotthoz képest.

Húsz perccel a vége előtt Damsgaard szeretett volna tizenegyest kiharcolni, a játékvezető viszont műesésért sárgát adott a dán támadónak.

Az ellentámadásból pedig Belgium megfordította a mérkőzés állását, Kevin De Bruyne érkezett remekül egy beadásra és 16 méterről óriási gólt lőtt a bal alsóba.

Kevin De Bruyne beállt és megnyerte a meccset Belgiumnak Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

A hátralévő időben a dánok nagyot küzdöttek, a 87. percben csupán centikre voltak az egyenlítéstől, de Martin Braithwaite fejese a keresztlécet találta el, majd Mathias Jensen lőtt nem sokkal fölé ígéretes helyzetből.

Az utolsó percekben Roberto Martinez csapata már nem adta ki a kezéből az előnyt, így a belga válogatott 2-1-re győzött és története során először kezdett két győzelemmel Európa-bajnokságon.

1Sípszó (kezd + vég)
2Gól
2GólYussuf Poulsen
46Sípszó (kezd + vég)
46CsereDries Mertens
55Gól
55GólThorgan Hazard
58Sárga lapDaniel Wass
59CsereYannick Carrasco
59CsereLeander Dendoncker
59Sárga lapDaniel Wass
69Sárga lapMikkel Damsgaard
69Sárga lapMikkel Damsgaard
70Gól
70GólKevin De Bruyne
72CsereMikkel Damsgaard
72CsereThomas Delaney
81Sárga lapMathias Jensen
84CsereJannik Vestergaard
94Sárga lapThorgan Hazard
94Sárga lapThorgan Hazard
95CsereThorgan Hazard
96Sípszó (kezd + vég)
Összeállítások
Dánia3-4-3
Belgium3-4-3
Football Pálya
10
Christian
Eriksen
1
Kasper
Schmeichel
6
Andreas
Christensen
4
Simon
Kjaer
3
Jannik
Vestergaard
18
Daniel
Wass
23
Pierre-Emile
Hoejbjerg
8
Thomas
Delaney
5
Joakim
Maehle
9
Martin
Braithwaite
20
Yussuf
Poulsen
21
Timothy
Castagne
1
Thibaut
Courtois
2
Toby
Alderweireld
18
Jason
Denayer
5
Jan
Vertonghen
15
Thomas
Meunier
19
Leander
Dendoncker
8
Youri
Tielemans
16
Thorgan
Hazard
14
Dries
Mertens
9
Romelu
Lukaku

Dánia

Kezdők
10Christian Eriksen
1Kasper Schmeichel
6Andreas Christensen
4Simon Kjaer
3Jannik Vestergaard
84
84
18Daniel Wass
61
59
58
23Pierre-Emile Hoejbjerg
2
8Thomas Delaney
72
72
5Joakim Maehle
9Martin Braithwaite
20Yussuf Poulsen
61
2
14Mikkel Damsgaard
72
72
69
69
16Jonas Loessl
22Frederik Roennow
2Joachim Andersen
7Robert Skov
11Andreas Skov Olsen
12Kasper Dolberg
13Mathias Joergensen
15Christian Noergaard
17Jens Stryger Larsen
19Jonas Wind
21Andreas Cornelius
24Mathias Jensen
81
Cserék

Belgium

Kezdők
21Timothy Castagne
1Thibaut Courtois
2Toby Alderweireld
18Jason Denayer
5Jan Vertonghen
15Thomas Meunier
19Leander Dendoncker
59
59
8Youri Tielemans
16Thorgan Hazard
95
94
94
94
55
14Dries Mertens
46
46
9Romelu Lukaku
11Yannick Carrasco
59
59
12Simon Mignolet
13Matz Sels
3Thomas Vermaelen
4Dedryck Boyata
6Axel Witsel
7Kevin De Bruyne
70
55
10Eden Hazard
70
20Christian Benteke
23Michy Batshuayi
24Leandro Trossard
25Jeremy Doku
26Dennis Praet
Cserék

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!