Thierry Henry, az Arsenal francia labdarúgója azzal fenyegetőzik, hogy egyszerűen levonul a pályáról, ha legközelebb rasszista megnyilvánulásokat tapasztal a szurkolók részéről.
Szerdán, Eindhovenben a PSV elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen öngyújtóval, pénzérmékkel és kisebb kövekkel dobálták meg, valamint sértő kijelentésekkel illették, amikor el akart végezni egy szögletet. Az európai szövetség - részben az ő kirohanásának következményeként - már vizsgálatot is indított, a világ- és Európa-bajnok csatár szerint azonban ennél komolyabb lépésekre van szükség.
"Legközelebb, hasonló esetben azonnal abbahagyom a játékot. Akkor talán majd jobban odafigyelnek erre a problémára. 2002-őt írunk, az ember azt hinné, hogy már előrébb tartunk. Egyszerűen belebetegszem abba a gondolatba, hogy valakit pusztán a bőrszíne alapján ítélnek meg" - mondta a People című lapnak.