Vágólapra másolva!
Bár már 2-1-re is vezetett az első félidőben a Dunaferr labdarúgócsapata, végül a házigazda MTK jutott a Magyar Kupa elődöntőjébe. A hazai együttes idény eleji, mondhatni csapnivalóan gyenge játékkal, 3-2-re múlta felül az ezer sebből vérző dunaújvárosi együttest. A nap másik mérkőzésén a Borsodi Ligában éllovas Ferencváros viszonylag könnyed játékkal 2-0-ra verte a bajnoki címvédő Zalaegerszeget. A lefújást botrány követte az Üllői úti stadionban: több tucat felhevült hazai szurkoló berohant a pályára és nekirontott a biztonsági embereknek.
Forrás: MTI
Az új brazil szerzemény, Silva ha-mar vezetéshez juttatta az MTK-t
Magyar Kupa, negyeddöntő:
MTK Hungária - Dunaferr 3-2 (2-2)


MTK:
Dunaferr:
gól:
sárga lap:

A zord időjárásnak is köszönhetően családias hangulatban kezdődött az esztendő első hivatalos labdarúgó-mérkőzése, amely nem sokáig hagyta hidegen a hazai publikumot. Azok a nézők, akik kicsit késve érkeztek, máris lemaradhattak az új csatár, a brazil Silva bemutatkozásáról: a sötét bőrű fiú már a második percben bevette Bita kapuját (1-0).

Sokáig úgy tűnt, a megilletődött s elég szervezetlennek tűnő Dunaferr még saját térfeléről is csak egy-egy kapuskirúgással tud kiszabadulni, az MTK sok hibával, de nagy mezőnyfölényben futballozott. Az első valamirevaló vendéglehetőség a tizennyolcadik percben adódott, de Drobnjak lövését Hajdu bravúrral védte. Hat perc múlva már nem volt ekkora szerencséje a kék-fehéreknek: Buzás szerzett labdát, a tétova védők között középre gurított, s a teljesen egyedül érkező Nikolov az üres kapuba továbbított (1-1).

És még nem volt vége a meglepetésnek: a harmincnegyedik percben a nagyon bizonytalan Győri, Elek belső páros sokadik borzalmas hibáját követően ismét Buzás indult meg (nyargalásnak titulálni komoly túlzás lenne mozgását), középre gurítását a ziccerben érkező Drobnjak még át is léphette, így a hosszú oldalon érkező Lengyel begyalogolt a labdával a kapuba (1-2). A harminchetedik percben ajándékbüntetővel egyenlített az MTK: Saskőy játékvezető Silva "nagy haláláért" büntetőt ítélt, amelyet Ferenczi magabiztosan értékesített (2-2)

Átigazolási körkép/sport/magyarfoci/20030226atigazolasi.htmlAz ősz futballmagyarjai/sport/magyarfoci/20021216azosz.htmlA Borsodi Liga állása és mesterlövészei/sport/magyarfoci/20021206aborsodi.html

A félidőben nem is tehetett mást Egervári Sándor, mint becserélte a védelem tengelyébe Smiljanicot, s ezzel alapvetően megváltozott a játék képe. No, azt nem akadályozhatta meg a mester, hogy a csapat rengeteg labdát veszítsen saját térfelén, ám Smiljanicon már nem jutott túl egy Dunaferr-játékos sem. A kétfőnyi Dunaferr-tábor szomorúan konstatálhatta, hogy amíg az MTK tizenhatosán belül egy kézgyanús esetben továbbot intett a játékvezető, addig a másik oldalon Illés a tőle megszokott higgadt módon az ötvenegyedik percben megszerezte a győztes gólt (3-2).

Az utolsó félóra már MTK-fölényben telt el, a vendégek elfáradtak, s ha nagyon idény eleji, gyenge játékkal is, de a hazaiak elérték céljukat, s bejutottak a Magyar Kupa elődöntőjébe. A Dunaferr pedig bizonyította: meggyengülése ellenére nem szabad lebecsülni az együttest a bajnokságban sem.

Pincési László

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!