Pillanatnyilag harmadik helyen áll csoportjában a magyar U21-es válogatott, ám amennyiben két soron következő mérkőzését megnyeri, továbbjutó helyen végezhet.
Először kedden Lettországban kellene nyernie Róth Antal csapatának, ugyanakkor nehezíti a szakvezető helyzetét, hogy több kulcsembere nélkül készülhet erre a sorsdöntő összecsapásra. Az alapcsapatból ugyanis az MTK-ból Juhász Roland és Czvitkovics Péter sérülés, míg a Portugáliában, az Academica Coimbra együttesében futballozó Buzsáky Ákos és az ugyancsak az MTK állományához tartozó Pusztai Olivér eltiltás miatt hiányzik majd a lettországi fellépésről.
Róth Antal, a gárda szövetségi trénere a gondok ellenére optimistán várja a keddi mérkőzést: "Izgalmas hajrának nézünk elébe, ám csapatunkat tartom olyan erősnek, hogy ne bénítsa meg a tét. A sérülések és eltiltások nyilvánvalóan nem jöttek jól a számunkra, ellenben azért kötöttünk le korábban annyi edzőmeccset, hogy megismerjem, kik azok a futballisták, akik a hiányzókat pótolni képesek. Ezért vagyok bizakodó a lettországi meccs előtt is, s hiszem, meg is szerezzük a hőn áhított három pontot. Ellenkező esetben nem marad esélyünk a továbbjutásra a csoportból, vagyis a feladatunk egyértelmű, a letteket, majd a lengyeleket is kötelező legyőznünk."
Róth Antal csapata hétfőn, már a mérkőzés helyszínén tréningezett, a találkozóra pedig kedden 17 órakor kerül sor Lettország fővárosában, Rigában. A magyar csapat várható összeállítása: Balogh J. - Szélesi, Nagy G, Vanczák, Bodor - Berdó, Tóth B., Németh N., Leandro - Bajzát, Torghelle.
Bánki József