Fejlődő észt csapattal mérkőznek Szabicsék

A lengyelek elleni vereséget követően valósággal elsikkadt, hogy a magyar nemzeti tizenegynek ebben az esztendőben még van egy mérkőzése, mégpedig november 19-én Észtország ellen. Könnyen elképzelhető, hogy ez az összecsapás Gellei Imre búcsúmeccse lesz a válogatott élén, ebben az esetben pedig a szövetségi kapitány egy történelmi találkozón ülhet utoljára a kispadon, hiszen a magyar és az észt gárda korábban sohasem csapott össze egymással.

A Szovjetunió felbomlását követően Észtország 1990-ben nyerte ismét vissza függetlenségét, és nem kellett sokáig várni, hogy a labdarúgóélet is meginduljon. Elindult az önálló pontvadászat, és még abban az esztendőben sor került az első hivatalos válogatott összecsapásra is (51 év elteltével), amelyen az észtek a Balti-kupa keretein belül 4-1-es vereséget szenvedtek a litvánoktól. A szövetségi kapitányi posztot az az Uno Piir vállalta el, aki az ötvenes években a legismertebb észt futballista volt, és a későbbiekben a szovjet válogatott szakmai stábjában is dolgozott.

Az észt nemzeti tizenegy elindult az 1994-es világbajnokság selejtezőin, amelynek során a gárda Olaszországgal, Svájccal, Portugáliával, Skóciával és Máltával került egy csoportba, és bár csupán egy pontot tudott szerezni (a máltaiak ellen idegenben), az olaszoktól például csak 2-0-ra kapott ki Itáliában, ami nagy lökést adott az ország labdarúgásának. Az előrelépést azonban jelentősen gátolta, hogy az ország bajnokságában rengeteg orosz származású futballista szerepelt, akik még a szovjet időkből maradtak ott és akiket a szövetség nem akart meghívni a válogatottba, amely így szinte kizárólag az FC Flora Tallinnra épült. Az 1994-95-ös idényben az észtek például 17 mérkőzést játszottak, és mindössze egy döntetlent tudtak elérni, a többi összecsapást elveszítették.

Már ebben az időben általános volt, hogy a Flora mestere egyben a szövetségi kapitányi posztot is betölti, és ebből a szempontból a norvég Teitur Thórdarson kinevezése mindkét posztra jelentős előrelépés volt, hiszen ő egy új, profikhoz illő szemléletet vezetett be. A válogatott eredményei is javulni kezdtek, a gárda már nem számított annyira pofozógépnek, mint korábban.

Az 1998-as világbajnokság selejtezői idején az észt futball rövid időre az érdeklődés középpontjába került, de nem a pályán elért eredmények miatt. Történt ugyanis, hogy a skótok elleni hazai selejtezőn problémák akadtak a világítással, így a FIFA delegátusa egy nappal a meccs előtt úgy döntött, a találkozót az esti órák helyett délután kell megrendezni. Az észtek azonban ebbe logisztikai okok miatt nem mentek bele, így a skótok az összecsapás időpontjában felálltak a kezdéshez, majd ellenfél híján levonultak a pályáról. A három pontot mégsem kapták meg, mert a nemzetközi szervezet végül úgy döntött, hogy a találkozót semleges pályán mégis le kell játszani, a Monte-Carlóban megrendezett összecsapáson pedig gól nélküli döntetlen született, amit az észtek szinte győzelemként ünnepeltek. Ez a selejtezősorozat hozta meg egyébként az észtek első, tétmérkőzésen aratott győzelmét is: a fehérorosz együttest 1-0-ra győzték le.

A 2000-es Eb kvalifikációs sorozatában még jobb eredményeket ért el a csapat, és sokáig még a pótselejtezőt érő második helyre is volt esélye, ám Thórdarson szerződése a selejtezők végén lejárt, utódja, Tarmo Ruutli pedig nem tudta megismételni a jó szereplést. Az észtek tehát ismét külföldön néztek szét, és a megoldást a holland Arno Pijpersben találták meg, aki előbb a Flora, majd a válogatott irányítását is átvette.

Pijpers a hetvenes években a Feyenoord labdarúgója volt, majd karrierje befejeztével az Olympia Gouda csapatánál kezdett edzősködni. 1988 és 1994 között a holland szövetség alkalmazásában állt, és az utánpótlással foglalkozott, majd három évig a Feyenoord erőnléti edzője volt, hogy 1997-ben megint visszakerüljön a korosztályos válogatottakhoz: az U21-es gárdánál asszisztensként tevékenykedett, a 16 éven aluliakat pedig ő irányította, és 2000-ben bronzérmet nyert velük az Európa-bajnokságon.

Irányítása alatt az észtek nem szerepeltek rosszul, a világbajnokságra készülő oroszok elleni 2-1-es győzelmet például hatalmas diadalként értékelték az országban, és az Eb-selejtezők során is voltak biztató eredmények (gól nélküli döntetlen a horvátokkal és a bolgárokkal), de végül megint csak egy gárdát tudtak megelőzni a csoportban. Az idei barátságos meccseken pedig nem volt sok sikerélményben részük, egyedül Kanadát tudták legyőzni, kikaptak viszont Ecuadortól (kétszer is), Kínától, Lengyelországtól és múlt szombaton Albániától is.

Harmos Zoltán

(FOCIVILÁG)