A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
Az Arsenal vezetősége bejelentette, hogy összegyűlt az új stadion felépítéséhez szükséges 357 millió fontos tőke, így a labdarúgócsapat a tervek szerint a 2006/2007-es szezont már ebben a létesítményben kezdi.

Az észak-londoni klub közleményben tudatta, hogy az összeg több mint kétharmadához, 260 millióhoz banki kölcsön formájában jutott hozzá. Az új aréna az Ashburton Grove-on épül fel, az Ágyúsok otthonául 1913 óta szolgáló Highbury helyén egy lakóparkot létesít az egyesület.

Az Arsenal mostani stadionja 38 ezer férőhelyes, az új arénában 60 ezren buzdíthatják majd az együttest.

A fővárosi klub azt is reméli a költözéstől és a várhatóan nagyobb bevételtől, hogy anyagilag jobban versenyben lesz az olyan gazdag egyesületekkel, mint a Manchester United vagy a Real Madrid. A csapat szurkolói azonban jelenleg még attól tartanak, hogy a költséges beruházás miatt Arséne Wenger vezetőedző nem tud majd új játékosokat a gárdához csábítani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!